"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Tamási történelme az OEE Tamási Helyi Csoport rendezvényeként

Tamási történelme az OEE Tamási Helyi Csoport rendezvényeként

Az Országos Erdészeti Egyesület Tamási Helyi Csoport 2012. december 5-i Erdész klub rendezvényének vendége Deák Istvánné volt. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. székházában a szervezők egy város történeti összefoglalóra, a település és környékének az erdőgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos fontosabb eseményeinek taglalására kérték fel a nyugdíjas pedagógust.

Tamási múltjának kiváló ismerőjét. A rendelkezésre álló időkeretben áttekintette a történelmi múlt legrégebbi fellelhető helyi vonatkozású régészeti emlékeitől indítva a különböző korok hagyatékát. Lényegre törően kifejtette a helyi társadalmi, gazdasági fejlődéssel együtt járó igazgatási, kulturális, oktatási változásokat. Kiemelten foglalkozott a település mai arculatát meghatározó középületek építésével. A szakmai hallgatóságnak összegyűjtötte Tamási és a kistérség életében mindig meghatározó szerepet betöltő gyulaji erdő legkiemelkedőbb mozzanatait, az Esterházyak vadászatait, az általuk építtetett vadászkastély kalandos hasznosítását napjainkig.

A fiatalabb erdészek és vadászok sok érdekes, általuk még nem ismert információt tudhattak meg a Zrt. kezelésében lévő hajdani vadasparkról, a Sissy-kert létesítéséről, a Várhegy erdősítéséről, a világhírű gyulaji dámok vadászatáról, a mai parkerdőről. Megemlékezett azokról a később egyetemi oktatókká, szakírókká váló erdőmérnökökről – Mihályfy (Mayer) Zoltán, Szántó István, Bencze Lajos, Ágfalvi Imre, Szabolcs József, Lux Barna, Rimmel Pál – akiknek szakmai munkája máig kihat ezen a szakterületen. Tamási arra is büszke lehet, hogy a helyi pedagógusok és diákok már 1806 májusában – 100 évvel megelőzve Darányi Ignác miniszter által bevezetett „Madarak és fák napját” - kivonultak a közeli erdőbe, hogy egy vidám napot együtt töltsenek el a természetben. Ezt a szép hagyományt az 1980-as évektől éppen Margit néni kutató munkájának eredményeként elevenítették fel tanítványai és kollégái a parkerdőben tartott májusi rendezvényeken. Az előadást követő kötetlen beszélgetésbe bekapcsolódott a férj, Deák István erdőmérnök a vállalat nyugalmazott igazgatója is, aki a találkozónak helyet adó székház megépítésének titkaiba avatta be a hallgatóságot.

Forrás: OEE Tamási Helyi Csoport

Szerző: Antli István

Fotók: multkor.hu

Hírszerkesztő: Nagy László