"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Idén is a Baár-Madas Gimnázium diákjai képviselik Magyarországot az YPEF nemzetközi döntőjében

Idén is a Baár-Madas Gimnázium diákjai képviselik Magyarországot az YPEF nemzetközi döntőjében

A Baár-Madas Református Gimnázium csapatának sikerét hozta a “Fiatalok Európa Erdeiben” (“Young People in European Forests) tanulmányi verseny 2013/2014-es nemzeti döntője. A döntőbe 11 középiskolás diákcsapat jutott be és mérte össze tudását, kreativitását.

A verseny első ízben 2010-ben került meghirdetésre. Célja, hogy a középiskolás diákok megismerjék Európa és az európai országok erdeit, az erdők természet- és környezetvédelemben betöltött szerepét, valamint az erdészek munkáját.

A verseny nemzeti és nemzetközi fordulóból állt. A versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezhettek, melyek a tagjai 12-18 évesek. A hazai versenyt az Országos Erdészeti Egyesület és a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai-, Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny szervezi.

Idén az első fordulóban mintegy 40 iskola, 250 diákja mérte össze tudását, egy az európai erdőkről szóló teszt megírásával. A döntőben viszont már, az angol nyelvű teszt mellett, tudományos poszterrel is készülniük kellett a diákoknak. A poszter témája az akác erdészeti jelentősége volt, melynek kapcsán be kellett mutatni annak elterjedését, ökológiai és gazdasági szerepét és a fafaj aktuális megítélését. A csapatok által készített tudományos poszterek egytől-egyig igen magas színvonalat képviseltek, nem egy, akár egyetemi szinten is megállná a helyét. A zsűri a szakmai tartalom mellett a poszterek esztétikáját és a szemléltetés módját is értékelte.

Az első három helyezett csapatok és diákjaik:

 

1. Baár-Madas Ref.Gimnázium

Nényei Piroska

Alföldi Rozália

Kozma Katica

2. Eötvös József Gimnázium és Kollégium

Éliás Máté

Payer Attila

Horváth Edvárd

3. Városmajori gimnázium

Király Szilvia

Kollár Petra

Czikkely Márton

Az első helyezett csapat szerezte meg a jogot Magyarország képviseletére a nemzetközi döntőben, amely 2014 őszén kerül megrendezésre a németországi Eberswalde-ban.

A verseny hazai szervezését a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás Programja támogatta.

További információ: www.oee.hu, www.ypef.eu

Forrás: OEE

Szerző: Kovácsevics Pál

Fotók: OEE/Kovácsevics Pál

Hírszerkesztő: Nagy László