"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Tanulmányút a Délnyugat-Dunántúlon

Tanulmányút a Délnyugat-Dunántúlon

Viharos szeles napok után ragyogó nyáriasra fordult időben indult május 23-án helyi csoportunk a Kisalföldi EG Zrt. erdészeinek éves tanulmányútjára. Idén az ország délnyugati csücskébe lévő erdőkkel ismerkedtünk két napon át a vendéglátó Zalaerdő Zrt. munkatársainak segítségével. Péntek délelőtt érkezett 40 tagú küldöttségünk Eszteregnyére az erdőgazdaság alig egy éve megnyitott erdei iskolájához.

Varga Attila osztályvezető a Zalai Helyi Csoport titkára, két napon át fáradhatatlan útikalauzunk fogadott bennünket, majd Kovács Ferenc termelési igazgató és Nemes Zoltán a Nagykanizsai Erdészet vezetője üdvözölte a társaságunkat és tartottak ismertetést az erdőgazdaság, az erdészet tevékenységeiről. Bemutatták egyik legújabb fejlesztésüket a „Nyitnikék erdei iskolát”.

Ebéd után a Budafai Arborétumhoz autóztunk, ahol Illés György a Letenyei Erdészet vezetője és Gyergyák Lajos művelési ágazatvezető beszélt nekünk az arborétum történetéről, a korábbi évek szúkárosításai okozta károk felszámolásáról, átalakításokról, az utóbbi idők fejlesztéseiről. Körbejárva a kertet gyönyörködtünk a pompás növényzetben, parkerdei létesítményekben, megmásztuk a frissen felavatott kilátót, megpihentünk, felfrissítettünk magunkat a kánikulában az arborétumi tó partján.

Tormafölde községhatárban egy 80 éves bükkös erdő hűvösében ismerkedhettünk meg az átalakító üzemmódra való áttérés itteni problémáival, tapasztalataival, majd vezettek vendéglátóink az országszerte híres vétyemi ősbükkös természetvédelmi területre, ahol már hosszú évtizedek óta csak a természeti folyamatok uralkodnak. Megcsodáltuk a 40 méter fölé magasló életerős faóriásokat és az életük vége felé járó, vagy már földre is dőlt elhalt fakolosszusokat.

A vacsorát és éjszakai szállást Novába a Csicsergő Szabadidőközpontba igen kellemes pihentető környezetbe szervezték házigazdáink.

Szombat reggel Szécsisziget községben a helység műemléktemplomát és a Kerka menti vízimolnárság emlékeit gyűjtő egykori vízimalomból kialakított múzeumot tekintettük meg élvezetes idegenvezetés keretében.

Következő utunk Csömödérre az erdei vasúthoz vezetett, ahonnan egy jó órás zötykölődés keretében élveztük a zalai táj szépségét, majd érkeztünk Lentibe. Itt Kaliba Mihály a Bánokszentgyörgyi Erdészet vasútüzemének vezetője szakszerű kalauzolásával néztük végig az erdészet vasúttörténeti múzeumát.

Az állomással szemközti hangulatos vendéglőben borkóstolóval összekötött ízletes ebéd elfogyasztása után búcsúztunk el házigazdáinktól és köszöntük meg vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást, vendéglátást, a maradandó élményeket. Viszont várjuk őket a Kisalföldön és igyekezni fogunk, hogy az ő látogatásuk is hasonlóan jól sikerüljön.

További képeket az alábbi csoportképre kattintva nézhet meg az Egyesületi események képgalériában.

Forrás: OEE Győri Erdőgazdasági HCs

Szerző: Greguss László Géza

Fotók: Greguss László Géza

Hírszerkesztő: Nagy László