"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Zalai szakember az Év Erdésze 2016-ban

Zalai szakember az Év Erdésze 2016-ban

Gál Sándor, a Zalaerdő Zrt. kerületvezető erdésze 2010 után idén újra megnyerte az Év Erdésze Verseny döntőjét, és nyerte el 2016-ban az Év Erdésze címet. Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett megmérettetés országos döntőjében a helyi válogató versenyek 19 győztese vett részt, akik mellett 3 erdélyi versenyző is kipróbálta tudását.

Az erdésztechnikus szakemberek számára meghirdetett verseny döntőjét 2016. május 25-26-án Somogyszobon bonyolították, melyhez a Mocz és Társa Magánerdészet biztosította a helyszínt és a kiváló szervezést.

A kétnapos versengés során az ország legjobb erdészei többek között szakmai írásbeli feladatsorokat oldottak meg, illetve a famagasság és fatérfogat becsléstől, az erdőfelújítás és állományleírásig széleskörű gyakorlati ismereteket kívánó terepi feladatokban álltak helyt.

Idén új versenyszámként közjóléti feladatot is teljesítettek a versenyzők, amely során gyermekcsoportokat kalauzoltak a helyi erdészeti erdei iskola tanösvényén, értékelésüket pedig maguk a gyerekek végezték.

A zalai győztes mellett második helyezettként Scherer Norbert a somogyi állami erdőgazdaság, a SEFAG Zrt. erdésze, míg a harmadik helyen Gergácz Péter a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG Zrt.) erdésze állhatott fel a dobogóra.

Az Év Erdésze verseny helyezettjei, dobogósai az oklevelek, tárgyjutalmak és a vándordíj mellett, a versenyt támogatók különdíjait is átvehették.

A harmadik helyezett Gergácz Péter a Mountex Kft., a második helyezett Scherer Péter a Grube Kft., míg az első helyezett Gál Sándor az Andreas STIHL Kft. ajándék utalványainak örülhettek. Az abszolút győztes vándordíjként a CGP Instruments Kft. által felajánlott digitális átlalót is átvehette, míg Jani Balázs az erdélyi versenyzők legjobbja az Erdőtrans Kft. által felajánlott díjjal lett gazdagabb.

Az egyes versenyszámok győztesei:

  1. Az összetett szakmai írásbeli feladatsor megoldásában Gergácz Péter a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdésze bizonyult a legjobbnak.
  2. Az állományleírás és a felismerés versenyszámok győztese Csernavölgyi András a Mecsekerdő Zrt. erdésze.
  3. A koronglövészet versenyszám győztese Kiss Szilárd a Vértes Erdő Zrt. erdésze.
  4. A famagasság- és fatérfogat becslés és a golyós lövészet versenyszámok győztese Scherer Norbert a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. erdésze.
  5. Az erdőfelújítás leírása, a távolságbecslés és trófeaminősítés valamint a közjóléti feladat versenyszámok győztese Gál Sándor a Zalaerdő Erdészeti Zrt. erdésze.
  6. Az Élőfakészlet meghatározása körlapösszeg mérésével versenyszám győztese Németh Gábor az Egererdő Zrt. erdésze.
  7. A szálalásjelölés versenyszám győztese Nánási Zsolt István a Vadex Mezőföldi Zrt. erdésze.
  8. A választékolás versenyszám győztese Csikós Béla Gábor a KEFAG Zrt. erdésze.
  9. A gyérítésjelölés versenyszám győztese Kovács Péter a Ipoly Erdő Zrt. erdésze.
  10. A rönk- számbavétel versenyszám győztese Király Kornél a Gyulaj Erdészeti és Faipari Zrt. erdésze.
  11. A sarang számbavétel győztese Vezse Péter a Nyírerdő Zrt. erdésze.

Erdélyi versenyzők:
I. helyezett: Jani Balázs, Sepsibükszád
II. helyezett: Andorka Bernát, OSR Zetea SA.
III. helyezett: Andrási Zsolt, Parajdi Magánerdészet

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület sajtóközlemény

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László