2017. 11. 18. Ma Jenő névnapja van. Pontos idő: 14:54
Egyesületi hírek

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje lett az Év Fája | 2017-11-09

A gyulaji odvas hársfa kapta az OEE különdíját

Több mint 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája címért versengő fákra a szeptember elejétől október közepéig tartó online versenyben. A mindössze 400 lelkes kis falu, Zengővárkony jelöltje, a hős szelídgesztenye lett idén az első helyezett 4088 szavazattal. A zsűri a fonyódi fehér nyárfáknak ítélte oda a Hős Fa címet, az Országos Erdészeti Egyesület pedig a gyulaji odvas hársfának adta különdíját.

Az Ökotárs Alapítvány idén immár nyolcadik éve rendezte meg az Év Fája versenyt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére. A zsűri a nevezett 48 fa közül a nyár folyamán választotta be a döntőbe azt a 13-at, amelyeknek jelölői a legnagyobb szeretettel és lelkesedéssel veszik körül őket.

A 2017-es fődíjat elnyerő fa, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje, egy 300 éves túlélő, amely a helyiek számára a folytonosság jelképe. A település messze földön híres ősi szelídgesztenyéséről, mely körbeöleli a 400 lelkes kis falut. A helyiek számára a gesztenye biztosította a gyarapodást, ezért aztán féltve őrizték, ápolták fáikat. A századok során a fa kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek. A jelölő Pécsváradért Alapítvány így ír róla: “A századokon át minden körülménnyel dacoló fa számunkra példát jelent. A gesztenyefa életereje leküzdötte a bajokat, átvészelte a történelem viharait, ma is élni akar, sarjad, virágzik és terem, mindannyiunk örömére. Megmutatja az összefogás erejét, élni akarása minket is inspirál, példája erőt adhat a betegségben szenvedőknek, és mindannyiunknak a hétköznapok küzdelmeihez.”

A fonyódi fehér nyárfák a parti ligetek fái közül megmaradt két példány. A hajdani községi strandot díszítő méteres átmérőjű fák az árnyat adó, forróságot enyhítő és a jellegzetes Balatoni látképet adó vízparti ligeterdő részei voltak. “Aki szeretett arra járni, tekintetével végigsimogatta a fehér nyárfák feketésre repedezett szürke törzsét, derékvastagságú ágait, elnézegette, hogy táncoltatja a szél az ezüstös hátú leveleket.” - olvashatjuk a jelölésben. 2017. tavaszán a déli parti vasút biztonságára való hivatkozással hatalmas fakivágást végeztek, így esett áldozatul száznál is több értékes fa a másfél kilométeres fonyódi partszakaszon. Mindössze kettő maradt belőlük. A “Hős Fa” cím birtokosaként ők őrzik tovább a helyiek hajdanvolt boldog nyári napjainak emlékét.

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje részt vesz majd a 2018 elején zajló európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Várhatóan február 1. és 28. között szavazhatunk majd a magyar jelöltre, amely szép reményekkel indul a vetélkedőben, hiszen azt 2011. óta már háromszor is magyar fa nyerte meg, két alkalommal pedig második helyezést értünk el.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

  • Zengővárkony hős szelídgesztenyéje - 4088 szavazat
  • A nyírbátori tölgyfa - 3754 szavazat
  • Ősi gubacsi testvérfák - 2221 szavazat
  • A gyulaji odvas hársfa - 2123 szavazat
  • A szentkirályi hazaváró nyár - 1183 szavazat
  • Imrehegyi terebélyes eper - 959 szavazat
  • A délegyházi vadkörtefa - 902 szavazat
  • Horvátnádaljai platánfák - 834 szavazat
  • Vörösvári vén eperfa - 806 szavazat
  • Fonyódi fehér nyárfák - 563 szavazat
  • Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus - 552 szavazat
  • Hevesy György ciprusfája - 402 szavazat
  • Családi almafa - 76 szavazat
Zengővárkony hős szelídgesztenyéje lett az Év Fája
Forrás: Ökotárs
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
November 15-én búcsúztatják dr. Firbás Oszkárt

November 15-én búcsúztatják dr. Firbás Oszkárt | 2017-11-09

A család hivatalos gyászjelentése és felhívás a szakmai, tanítványi tisztelgésre


"Úgy szakmailag, mint emberileg..." | 2017-11-09

Konferenciát rendez az OEE Hajdu Tibor emlékére


Zengővárkony hős szelídgesztenyéje lett az Év Fája

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje lett az Év Fája | 2017-11-09

A gyulaji odvas hársfa kapta az OEE különdíját


„Erdészek a kutatásban

„Erdészek a kutatásban" | 2017-11-15

Konferenciát rendeztek a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében Pécsett


Trófeaszemlét rendeztek Gúthon

Trófeaszemlét rendeztek Gúthon | 2017-11-15

Soha nem látott mennyiségű dámbika került terítékre


A klímaváltozás hatásainak enyhítésében segít a magyar akác a Távol-keleten

A klímaváltozás hatásainak enyhítésében segít a magyar akác a Távol-keleten | 2017-11-14

Számos hasznos tulajdonságát használják majd ki a jövőben




Imperial22 futárszolgálat