Pontonhidat építettek a Zombori Erdőgazdaság szükségletei miatt
Fakitermelő versenyt rendeztek a Ropolyi erdőben | 2012-05-04
Előtérben a munkavédelem és a munkabiztonság
Szerző:Jankó Gábor
Nyolc favágóbrigád és négy tűzoltócsapat mérte össze a tudását a ropolyi fakitermelő-versenyen, amelyre ebben a formában most először került sor. A verseny során a Nagybajomi Erdészet csapata nyerte el a SEFAG-STIHL Kupát.
Motorzajtól volt hangos április 26-án a ropolyi erdő. A SEFAG Zrt. fakitermelésre kialakított tanpályáján 12 csapat döntötte, darabolta, gallyazta és hasította a rönköket. A megmérettetés során az idővel és egymással is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, de a nap legfontosabb feladata mégis az aktuális munkavédelmi és munkabiztonsági előírások megismerése és alkalmazása volt. Mint ahogy azt Juhász Zoltán, a Somogy Megyei Kormányhivatal munkavédelmi felügyelője előadásában elmondta: „Az építőiparban dolgozók után a favágók végzik a világ legveszélyesebb munkáját, gondoljunk csak a múlt heti halálos balesetre, ami itt a megyénkben, egy magánerdőben történt. Az ilyen katasztrófák ellen legjobban a megelőzéssel, a munkabiztonsági előírások betartásával lehet védekezni, amire most is felhívjuk a figyelmet.”
A legeredményesebb csapat a nagybajomi fakitermelőké lett, de nem kell szégyenkezniük a tűzoltóknak sem, ők a döntés és a lánckímélő darabolás versenyszámokban értek el kiváló eredményeket. A versenyzőknek épp ez utóbbi feladat jelentette a legnagyobb kihívást: ennek során úgy kellett megfelelő méretűre vágni a földön fekvő fahasábokat, hogy a láncfűrész vágófelülete ne érje el a talajt. A legnagyobb érdeklődés mégis a kombinált gyakorlati versenyszámot övezte, melynek során a résztvevőknek a fakitermelés során elképzelhető szinte összes feladatot kellett időre elvégezniük. Az egész napos megmérettetés baleset nélkül zárult, a versenyzők a tanpályán nem csak gyakorlati tapasztalatokkal, hanem számos munkavédelmi kiadvánnyal is gazdagodtak. Győzelmével a nagybajomi csapat, valamint a legsikeresebb katasztrófavédelmi egység, a siófoki tűzoltók is kvalifikálták magukat a regionális megmérettetésre.
A rendezvény lebonyolítását és a szakmai anyagok megjelentetését az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által a munkavédelmi bírságok felhasználása során nyújtott pályázati támogatás is segítette.
Forrás:SEFAG Zrt.
Forrás: Nagy László
Madárcseresznyétől a házi berkenyéig | 2013-05-21
Év fái tanösvény a Bánki Tájház és Arborétumban
Szakmai nap Alsóerdőn Év Fája ültetéssel | 2013-05-17
A Zalaerdő Zrt. és a Nagykanizsai HCs rendezvénye
A Sas-hegyen jártak a Szeniorok | 2013-05-16
Beszámoló a Szeniorok Tanácsa 2013. április 25-i kihelyezett üléséről
Lásd, tapintsd, halld az erdőt! | 2013-05-21
Ismét látogatható a Garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény
Elérhető az új földforgalmi törvény tervezete | 2013-05-17
Az erdőművelési ágú földingatlan tulajdonlását is alapjaiban érinti a tervezet
Befejeződött az erdősítési szezon a Mecsekerdőnél | 2013-05-17
Tovább tartottak az idei munkák


