2018. 01. 18. Ma Margit, Piroska névnapja van. Pontos idő: 22:42
Érdekességek,kitekintő

Fél milliárd dollár értékű szolgáltatást nyújtanak évente a városi fák | 2017-08-24

Ökonómiai kutatás ökológiai szolgáltatásról

A legtöbb ember nincs tisztában a városi fák által nyújtotta előnyökkel, egy nemzetközi kutatócsoport most kiszámolta, évente mekkora hasznot hoznak a metropoliszoknak.

A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű „szolgáltatást nyújtanak” azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet – számította ki egy nemzetközi kutatócsoport.

Az Ecological Modelling című online folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt – Peking, Buenos Aires, Kairó, Isztanbul, London, Los Aneles, Mexikóváros, Moszkva, Mumbai és Tokió – tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy a fa alapú ökoszisztéma előnyeinek évi átlagértéke 505 millió dollárt tesz ki nagyvárosonként, ami azt jelenti, hogy egy négyzetkilométernyi fa 1,2 millió dollár hasznot hoz, egy városlakóra lebontva 35 dollár haszna van a fáknak. A fák által nyújtott szolgáltatások értéke könnyen növelhető azáltal, hogy még több fát ültetünk el – idézte Theodore Endrenyt, a New York államban lévő Syracusa Környezettudományi és Erdészeti Főiskola tanárát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű „szolgáltatást nyújtanak” azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet – számította ki egy nemzetközi kutatócsoport.

Az Ecological Modelling című online folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt – Peking, Buenos Aires, Kairó, Isztanbul, London, Los Aneles, Mexikóváros, Moszkva, Mumbai és Tokió – tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy a fa alapú ökoszisztéma előnyeinek évi átlagértéke 505 millió dollárt tesz ki nagyvárosonként, ami azt jelenti, hogy egy négyzetkilométernyi fa 1,2 millió dollár hasznot hoz, egy városlakóra lebontva 35 dollár haszna van a fáknak.

A fák által nyújtott szolgáltatások értéke könnyen növelhető azáltal, hogy még több fát ültetünk el – idézte Theodore Endrenyt, a New York államban lévő Syracusa Környezettudományi és Erdészeti Főiskola tanárát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók megbecsülték a városokban lévő fás terület nagyságát, és azt, hogyan járulnak hozzá a 10 metropolisz ökosziszémájának szolgáltatásaihoz, mint a légszennyezés csökkentéséhez, nagy mennyiségű esővíz elvezetéséhez, az épületek fűtésével és hűtésével kapcsolatos energiaárak csökkentéséhez, a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozásához.

A fák közvetlen és közvetett előnyökkel szolgálnak az épületek hűtésére, a hőhullámok idején az emberek szenvedéseinek csökkentésére. A közvetlen előnyök az árnyékbiztosítás, ami hűvösebben tartja a városi környezetet, a közvetett a nagy mennyiségű csapadék elpárologtatása, ami szintén hűvösebb levegőt eredményez – magyarázta Endreny.

A legtöbb ember nincs is tisztában a városi fák szolgáltatásaival, köztük azzal, hogy kivonják az emberi szervezetre veszélyes szálló port a levegőből azáltal, hogy megkötik azokat leveleiken, energiát takarítanak meg az ember számára azzal, hogy hűtik a levegőt, és felfogják a hideg téli szeleket, a nyári forróságot okozó napsugárzást, elnyelik és tárolják a szén-dioxidot. Ha ezeket az eredményeket a társadalmi-gazdasági rendszer nagyobb skálájára helyezzük el, nyilvánvalóvá válik, milyen mértékben támogatja a természet egy ember vagy közösség jólétét azáltal, hogy ingyen nyújt szolgáltatást számára – mondta Sergio Ulgiati, a nápolyi Parthenope Egyetem professzora, a tanulmány egyik társszerzője.

Fél milliárd dollár értékű szolgáltatást nyújtanak évente a városi fák
Forrás: MTI
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
A 2009. évi Erdőtörvény és aktuális rendeletei összeszerkesztve - letöltések!

A 2009. évi Erdőtörvény és aktuális rendeletei összeszerkesztve - letöltések! | 2018-01-15

Az OEE Erdőrendezési Szakosztály aktuális szakmai anyaga



Köszönet az erdészek munkájáért!

Köszönet az erdészek munkájáért! | 2017-12-22

Révész Máriusz kormánybiztos karácsonyi jókívánságai Egyesületünk tagjainak és az állami erdőgazdaságoknak



Tájékoztató kiadvány jelent meg a biomassza-alapú gazdaság alapjairól

Tájékoztató kiadvány jelent meg a biomassza-alapú gazdaság alapjairól | 2018-01-16

A biomassza felhasználásban rejlő lehetőségek kiaknázása a cél


Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark | 2018-01-16

Öt évnyi folyamatos látogatóbarát fejlesztés




Imperial22 futárszolgálat