ÉGHAJLATTÖRVÉNY TERVEZET Ormos Balázs Ismét napirenden az ügyféli jogállás Az Országos Erdészeti Egyesület alapszabálya és programja szerint valamint a Parlamentbe bejelentkezett civil szervezetként is folyamatosan vesz részt az erdészeti, természet-, és környezetvédelmi jogalkotásban. Az új erdőtörvény tervezetét már 2008-ban elmarasztalták a zöld civil szervezetek és a zöld ombudsman is, amiért nem tartalmazta az ügyféli jogállás intézményét. Ez azt jelenti, hogy erdészeti ügyekben nem véleményező, hanem ügyféli státuszuk van a zöld civil szervezeteknek, ezzel kifogást emelhetnek bármely erdészeti munkával kapcsolatosan és végső esetben akár bíróság is dönthet – sok év után – a kérdésben. Sikerült az országgyűlésben is elfogadtatva ezt az igényt más módon, az Országos Erdő Tanácson keresztül ajánlani a zöld civil szervezeteknek. Ez évben megalakult a Tanács és az erdészek ígéretének megfelelően a 16 tag közül négy meghatározó zöld civil szervezet helyet kapott a Tanácsban. Meg kell jegyezni, hogy az erdészek igénye a Természetvédelmi Tanács visszaállításáról nem talált támogatásra a zöld civil szervezetek részéről. Az Országgyűlés 2010. február 15-én kezdte tárgyalni az Éghajlattörvényt. Meglepve hallottam Velkey Gábor képviselő úr (SZDSZ) felszólalását, mely szerint az erdőtörvényből sikerült az erdészeknek kivetetni az ügyféli jogállást, de az éghajlattörvénybe megelégedésére visszahozták az előterjesztők. Mőcsényi Miklós a FAGOSZ főtitkára részleteiben feldolgozta a fenti ügyet, melyet a FAGOSZ honlapján lehet olvasni: http://www.fataj.hu/2010/02/183/201002183_Eghajlattorveny.php Felhívtam Egyesületünk Együttműködő partnere az Országgyűlés Erdészeti Albizottsága vezetőjének Herbály Imre elnök figyelmét az erdészetet érintő veszélyre. Az éghajlattörvény 2010. február 22-én e ciklus utolsó országgyűlési ülésnapján kerül ismét a ház elé, de csak különleges megoldásokkal lehet már elfogadni. |