BEZZEGH LÁSZLÓ PROFESSZOR Péterfalvi József Szoborállítás Egyetemünkön A soproni Botanikus Kertben, a több mint kétszáz évre visszatekintő felsőfokú erdészeti képzésben kiemelkedő oktatóink emlékét őrzik azok a szobrok, amelyeket az évfolyam találkozók alkalmával felkereshetünk, hogy felidézzük egykori diákéveinket. Az évek múlásával egyre több számunkra ismerős neves professzor szobránál állhatunk meg és tiszteleghetünk emlékük előtt. Az Erdőmérnöki Kar, a Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet és annak Földmérési és Távérzékelési Tanszéke ebben az évben szintén egyik neves egyetemi tanárára, Bezzegh Lászlóra emlékezik halálának 20. évfordulóján. A hagyományhoz csatlakozva ebből az alkalomból a 2010/2011. évi Ünnepélyes Tanévnyitó Kari Tanácsülés napján (időpont később lesz pontosítva) szeretnénk felavatni Bezzegh professzor mellszobrát a Botanikus Kertben. 
Bezzegh László 1917. augusztus 19-én született Lugoson. A trianoni békeszerződés után a család Magyarországra jött és Szombathelyen települt le. Itt érettségizett 1935-ben. 1935-1938 között Sopronban a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatója volt. 1938-48-ig katonai szolgálatra vonult be a légierőhöz. 1941-ben leszerelt, majd repülőgépvezető oktató lett a Magyar Aero Szövetségnél. A II. világháború után Sopronba telepedik le. Több mint egy éven keresztül a Sopron megyei Földhivatalnál földosztási munkát végzett, közben ismét beiratkozott az egyetemre, ahol 1948. március 2-án erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1948-ban az Erdőközponthoz került műszaki előadó beosztásba. 1949-ben Svájcban fotogrammetriai szakmérnöki képesítést szerzett, hazatérve az akkor alakuló ERTI Erdőrendezési Osztályának vezetője lett. 1951-ben a honvédelmi miniszter mérnökkari őrnaggyá nevezte ki és a Honvéd Térképészeti Intézet Fotogrammetriai Osztályára osztotta be, majd a tudományos osztály vezetője lett. Itt először a fotogrammetriai osztályon dolgozott, majd tudományos osztályvezető lett. 1953. január 1-től novemberig a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karának docensévé nevezték ki. 1953 végétől a Magyar Optikai és Finommechanikai Kutató Laboratóriumban fotogrammetriai műszerek fejlesztésével, majd geodéziai műszerek tervezésével foglalkozott. 1957-ben került a Magyar Optikai Művekhez vezető tervezőnek, ahol a már korábban tervezett műszerei gyártása kezdődött el. Az 1958. évi brüsszeli világkiállításon Te D1 típusú teodolitját a vásár nagydíjával („Grand Prix”) tüntették ki. 1960. március 14-én a Kossuth díj II. fokozatával tüntették ki a geodéziai műszerek fejlesztése terén kifejtett munkásságáért. 1963. szeptember 1-től az Erdészeti és Faipari Egyetem Földméréstani Tanszékének docense, majd 1965. augusztus 1-től tanszékvezető egyetemi tanára. A Földméréstan és Fotogrammetria c. tárgyakat adta elő. 1969-1971-ben az Erdőmérnöki Kar dékánja volt. Szívesen foglalkozott a hallgatókkal, munkatársaival, ápolta a selmeci hagyományokat, az Erdészeti és Faipari Egyetemre kerülő fiatalok sokáig abból a könyvből énekelték a selmeci dalokat, amelyhez ő írt előszót. Sokat tett a hallgatók műszaki irányú fejlődésének érdekében. 1966. november 30-án a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot szerzett „Redukáló tachiméterek körívek közötti lécleolvasással” című értekezésével. Három geodéziai tárgyú szabadalmát fogadták el, amelyet a geodéziai műszergyártásba is bevezettek. Magas színvonalú oktatói munkája mellett az MTA Geofizikai Kutató Laboratóriumánál a fotogrammetriai műszerek fejlesztésével foglalkozott. 1980. január 31-én vonult nyugdíjba. A MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesületének elnökségi tagja, a soproni csoport elnökhelyettese, valamint tagja az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Fotogrammetriai Szakbizottságának. Balesetben, 1990. május 27-én Zalacsányban halt meg. Tisztelettel kérem mindazokat, akik az emlékezőkhöz csatlakozva támogatni szeretnék a szobor elkészítését, a támogatásra szánt összeg átutalása előtt a jpeterfa@emk.nyme.hu e-mail címre küldött értesítéssel jelezzék szándékukat. Számlaszám az Országos Erdészeti Egyesület számlaszáma: 10200830-32310126-00000000 (Kereskedelmi és Hitelbank), amelyhez a Közleménynél: a „Bezzegh László szobor támogatás” megjegyzést kell feltüntetni. Jó Szerencsét! Dr. habil Péterfalvi József egyetemi docens, intézetigazgató NyME EMK Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet |