Tavaszi természettakarítás A több szervezet által évek óta, de nem összehangoltan folyó tavaszi természettakarítást ebben az évben hat szervezet – Magyar Országos Horgász Szövetség, Magyar Cserkészszövetség, Magyar Turista Egyesület, Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály, Országos Magyar Vadászkamara, Országos Magyar Vadászati Védegylet, Vadászati Kulturális Egyesület – egyeztetve hirdeti meg és szervezi. 2010-ben közösen áprilist jelölték ki erre – melyen belül április 10-ét a vadászok, április 17-ét a horgászok kiemelt napnak tekintik – azzal, hogy mindenkit, aki természeti környezetünk megóvása, jelenlegi helyzetének javítása érdekében tenni kíván, felhívja csatlakozásra. A szervezők fontos célcsoportnak tekintik a fiatalokat – iskolai tanulókat, ifjúsági szervezetek tagjait –, akik megnyerésével lehet majd a későbbiekben elérni az erdőkben, mezőkön, vízpartokon a természetidegen anyagok újratermelődését. Kérjük, várjuk az erdészek, horgászok, ifjúsági vezetők, pedagógusok, természetjárók, természetvédők, vadászok közreműködését Magyarország természeti környezetének szebbé tételére, az országos és a helyi médiák támogatását. 
Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály évek óta, így ez évben is programjába vette az erdei szemét felszámolásáért való munkálkodást. A program neve: "VIDD MAGADDAL A SZEMETEDET". Szemléletváltásra van szükség az erdei berendezések létesítése területén. Szorgalmazza a Szakosztály, hogy a kisebb képített erdei turista helyeken ne helyezzenek ki szeméttárolókat, hanem a turisták vigyék magukkal haza a szemetüket. Energiát is lehet megtakarítani azzal, hogy nem kell a szemetet összegyűjteni és elszállítani, továbbá az otthoni szemetet mód van szelektív módon gyűjteni. Az erdészeti erdei iskolákban a fenti szemlélet gyakoroltatása elvárás, ajánljuk minden turistának és erdei pihenőt fenntartónak. Ormos Balázs elnök, Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály Magyar Országos Horgász Egyesület Magyar Cserkészszövetség Magyar Turista Egyesület Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály Országos Magyar Vadászkamara Vadászati Kulturális Egyesület |