"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Hasalok a fűben

Az Országos Erdészeti Egyesület, a NyME Apáczai Csere János kara és a Magyar Turista Egyesület Hasalok a fűben címmel pályázatot ír ki természetjáróknak, természetkedvelőknek kor- és határok nélkül.

A pályázó írja le megfigyelését, amit erdőn, mezőn, vizeken lát vagy tapasztal, amit érdekesnek, rendkívülinek, elgondolkodtatónak talál. Az élő vagy élettelen természetben lejátszódó jelenségeket, növényi, állati viselkedésformákat, összefüggéseket évszakra való tekintet nélkül. Ossza meg élményét a természetszerető nyilvánossággal.

Három kategóriában értékel a zsűri:

általános iskolás,

középiskolás, egyetemi hallgató,

felnőtt (felső korhatár nélkül).

• Egy-egy pályázat lehetőleg ne haladja meg a 4-5 gépelt oldalt.

• Pályázni egész évben folyamatosan lehet, akár több pályamunkával is.

• Beküldendő az Erdészeti Lapok szerkesztőségébe.

Postacím: 1027 Budapest, Fő u. 68. e-mail: info@oee.hu

A pályázaton kérjük feltüntetni a pályázó korát, illetve, hogy melyik kategóriában indult.

A Bíráló Bizottság minden évben a december 31-ig beküldött pályázatokat bírálja, és a következő év „Madarak és fák napján” hirdet eredményt, melyet közzé tesz.

• A legjobb pályamunkák beküldői több napos erdei iskolai részvételt, erdőgazdasági vendégül látást nyernek vagy könyvjutalomban részesülnek.

A Magyar Turista Egyesület által felajánlott díjak:

– két (személynek) egy-egy hetes ingyenes szállás lehetőség Kőhegyen a Czibulka János menedékházban, vagy Dobogókőn a báró Eötvös Loránd menedékházban;

– két (személynek) egy-egy éves előfizetés a Magyar Turista című hetilapra;

– a beküldött pályázatokból az Erdészeti Lapok és a Magyar Turista részleteket közöl.

Valamennyi pályázó a részvételt igazoló oklevelet kap.

Országos Erdészeti Egyesület

NyME Apáczai Csere János kara

Magyar Turista Egyesület



Forrás: Pápai Gábor