1919 februárjában a főiskola tanári kara által kiküldött bizottság és Réz Géza rektor Selmecbánya és Budapest között ingázott a főiskola magyar területen történő elhelyezésének ügyében.
Selmecbányán eközben folytak tárgyalások a tanítás folytatásáról a megszálló cseh hatóságokkal, de a tanári kar következetesen ragaszkodott a magyar államhoz való tartozáshoz, így nem jutottak megegyezésre.
A főiskolai tanács ülésein először decemberben vitatták meg az oktatás folytatásának lehetőségét, ekkor – alkalmassági sorrendben – a budapesti Hadik laktanya, a hűvösvölgyi kadétiskola és a gödöllői királyi kastély merült fel ideiglenes helyszínként. A budapesti katonai szervek azonban a laktanyához és a kadétiskolához is ragaszkodtak, így ezen megoldások közül később már csak Gödöllő jöhetett számításba. 1919. január végén a selmeci diákok Budapesten várakozó csoportja is a gödöllői megoldást szorgalmazta Berinkey Dénes miniszterelnöknél.
Január közepe óta a soproni származású Laehne Hugó földművelésügyi államtitkár is foglalkozott a főiskola elhelyezésének ügyével. Ő informálhatta Thurner Mihály soproni polgármestert, aki óriási ambícióval vetette magát a főiskola megszerzésének ügyébe. Ennek érdekében a soproni sajtóban (elsőként Bakonyi-Rábel László lapjában, a Soproni Hírlapban) megkezdte a közvélemény tájékoztatását a lehetőséggel kapcsolatban. Február elején Thurner már kész terveket küldött a főiskola soproni befogadására a felettes hatóságoknak, támogatásukat kérve. A Földművelésügyi Minisztérium a levelek nyomán, február 6-án kelt leiratában fel is hatalmazta a polgármestert a Károly laktanya bejárására, alkalmasságának felmérésére. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a főiskola tanári küldöttsége ekkor még nem látta a soproni helyszínt, csak tudomással bírt arról, hogy lehetséges megoldásként számolnak a várossal felső szinten, akárcsak a kismartoni egykori katonai főreál épületével.
Mind a gödöllői, mind a soproni helyszín terén bizonytalanság volt a levegőben, mert mások is igényt tartottak a kiszemelt épületekre. A gödöllői királyi kastélyba más intézmény betelepítése is szóba került, a soproni laktanya esetében pedig a hadsereg ellenállása mutatkozott. Egyes hírek szerint egyáltalán nem szerették volna átadni az épületet, máskor az épület feléhez ragaszkodtak. Ugyanakkor Thurner Mihály – a laktanyát tulajdonló város képviseletében – a teljes épületet felajánlotta, sőt a berendezésre, tanárok és oktatók ellátására és elhelyezésére is ígéretet tett.
Február 17-én Vitális István – a főiskola további sorsa végett Budapesten tartózkodó tanári bizottság tagja – feljegyezte naplójában, hogy a minisztertanács Sopron mellett döntött. A Pénzügyminisztérium Spissák Béla építéstani segédtanárt küldte ki Sopronba felmérni a helyzetet. A döntés hírével szemben, ekkor még a főiskola felettes hatóságainál (Pénzügyminisztérium, Földművelésügyi Minisztérium) és a selmecbányai tanári karban is voltak, akik továbbra is a gödöllői elhelyezés mellett tették le a voksukat.
Az elhelyezés sorsát eldöntő tárgyalások február 19. és 28. között folytak Budapesten. A bizonytalanságot fokozta Réz Géza rektor tárgyalások során mutatott határozatlansága. A Buza Barna földművelési miniszterrel és Kaán Károly államtitkárral folytatott tárgyaláson – a korábban hallottak alapján – a soproni megoldás elfogadására hajlott, míg a Pénzügyminisztériumnál már egyértelműen Gödöllő mellett állt ki. Ebben szerepet játszhatott, hogy két tűz közé szorult. Egyrészt elfogadta a Minisztertanács döntését, másrészt kötötte őt a főiskolai tanács utolsó érvényes döntése, amelyben a soproni elhelyezés nem szerepelt.
Thurner Mihály polgármester viszont nagyon is határozott volt. A február 21-i értekezlet után Budapestről telefonon hívta fel a soproni állomásparancsnokságot, hogy tegyék szabaddá a Károly laktanyát. Február 24-én, amikor Szende Pál pénzügyminiszternél a rektor már a gödöllői elhelyezést kérte, négy órával később Thurner a soproni megoldás mellett érvelt ugyanott.
A hatfős tanári bizottság tagjai, akik végül február 26-án Gödöllőn jártak, jó benyomásokkal tértek haza, azonban hiába nyűgözte le őket a királyi kastély (egy híján) háromszáz terme, a tágas narancsház, hatalmas lovaglóterem. A főhatóságokkal folytatott, február 27-28-i értekezleten a tárgyalásokat vezető Kaán Károly miniszteri biztos már csak a mielőbbi soproni megoldásról beszélt, megtárgyalták a főiskola Sopronba helyezésének részleteit is. A tárgyalás alapján a földművelésügyi minisztériumi apparátus a pénzügyminiszterrel egyetértésben néhány nap alatt a megszövegezte a 52.935/I-A-3. számú rendeletet a főiskola ideiglenes Sopronba helyezéséről, melyben március 1-jei hatállyal amely felszólítja a rektort a Sopronba való átköltözés előkészületeinek azonnali megkezdésére. A Selmecbányáról menekülni kényszerült főiskola új otthona tehát Sopron lett.
Felhasznált források:
- Erdészeti Akadémia Sopronban. In: Soproni Napló, 1919.01.28.
- Hiller István, 1970: Egyetemünk és Sopron városa. In: Herpay I. (szerk.): Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián...Sopron, 1919-1969. EFE, 1970, pp. 25-48.
- Lichner József, 2004: Az „Alma Mater” kálváriás útja Selmecbányától Sopronig, illetve szétdarabolásáig. In: Erdészettörténeti Közlemények 65 (2004) pp. 5–39.
- A Selmecbányai főiskola áthelyezése Sopronba. In: Pesti Napló, 1919.03.06.
- SOE KL 2.c. 197a/1919 A főiskola ideiglenes áthelyezése. Vitális István és Sobó Jenő beszámolói. (1919.04.12.)
- Sopronba hozzák-e a selmeczbányai főiskolát? In: Sopronvármegye, 1919.01.29.
- Sopronba kerül a selmecbányai főiskola. In: Sopronvármegye, 1919.02.08.
- Vitális György, 2011 (közl.): Selmecbányától Sopronig - Szemelvények dr. Vitális István 1919-20. évi naplóiból és szakvéleményeiből. In: Bányászattörténeti Közlemények 6 (2011), pp. 133-166.
Forrás: SOE
Fotók: SOE
Hírszerkesztő: Nagy László