"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

90 éves a STIHL

90 éves a STIHL

Andreas Stihl több mint 90 évvel ezelőtt határozta el, hogy egyszerűbbé teszi az erdei munkát. Akkor még nem tudhatta: a STIHL gépgyár 1926-os megalapításával nem mindennapi sikertörténet vette kezdetét.

Az első benzinmotoros fűrészt 1929-ben mutatták be. 6 lóerős teljesítménye és 46 kilós súlya ma már furcsának tűnhet, de akkor jelentősen megkönnyítette az erdei munkát – még úgy is, hogy működtetéséhez két emberre volt szükség. A legendás Contra motorfűrészt 1959-ben dobták piacra. A 6 lóerős, 12 kilós gép a legkönnyebb és leghatékonyabb eszköz volt akkoriban. A csúcsmodell nem csupán a favágók életét könnyítette meg: az egész világot meggyőzte az erdei munka motorizálásáról.

A STIHL 1966-ban újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég alapításának 40. évfordulóját a márka a STIHL 040-es motorfűrész bemutatásával ünnepelte. A gép 3,7 lóerős teljesítmény mellett 6,8 kilóra fogyott, ezzel először érte el 2:1-es súly-lóerő arányt. A STIHL motorfűrészek evolúciója az évek során újabb és újabb fejlesztéseket követelt, de a súly csökkentése és a teljesítmény fokozása mellett egyre fontosabbá vált a balesetek megelőzése és az emissziós értékek alacsonyan tartása. 1971-ben vált szériatartozékká a biztonsági gázkar, a következő évben pedig a QuickStop láncfék debütált. A világ első kétütemű motorokhoz való katalizátorát 1988-ban fejlesztették ki a STIHL mérnökei – ez 70-80 százalékkal csökkentette a kipufogógázok szénhidrogén-tartalmát.

A sikertörténet 90 éve tart, a STIHL hatékony, megbízható módszere pedig mára több mint 160 országban bizonyított – többek között nálunk is. A legendás STIHL Contra már 1960-ban kapható volt Magyarországon, azonban a szakkereskedői hálózat kiépítése hivatalosan csak 1991-ben vette kezdetét a STIHL magyarországi leányvállalatának megalapításával. Mára 300 szakkereskedés és 140 szakszerviz várja a magyar vásárlókat, miközben a STIHL hazai forgalmazója idén már alapításának 25. évfordulóját ünnepli.

Forrás: Andreas STIHL Kft.

Fotók: stihlnemzedekek.hu

Hírszerkesztő: Nagy László