"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Összefogott az agrárkamara és a MÉDOSZ

Összefogott az agrárkamara és a MÉDOSZ

A vidék megtartó erejének növelése érdekében stratégiai együttműködést kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripai és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetével (MÉDOSZ) kedden.

Zászlós Tibor, az agrárkamara mezőgazdaságért felelős alelnöke Budapesten a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy szorosabbra kívánják fűzni a kamara és a szakszervezet között már évek óta meglévő gyakorlati együttműködést. Közös célnak nevezte a stabil munkalehetőségeket feltételező vidéki életminőség-javulást, ezzel a vidék megtartó erejének növelését.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar 2010 óta jelentősen bővült, ebben az időszakban több mint 70 ezer új munkahely jött létre, a kibocsátás másfélszeresére, 2017-re 2500 milliárd forint fölé nőtt, míg az export 2016-ra harmadával, 8 milliárd euróra bővült – ismertette.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a növekvő foglalkoztatási tendencia mellett megjelent a munkaerőhiány. A munkaerő bővítése és megtartása egyik fontos eszközének nevezte a szakképzést, és hangsúlyozta, hogy ezen a területen szorosabban működnek majd együtt a tervek szerint.

Huiber Tibor, a MÉDOSZ elnöke a közös munka egyik legfontosabb elemének tartotta a stabil, rendezett munkaügyi kapcsolatok biztosítását, de szavai szerint a munkavédelem, munkajog és a nemzetközi kapcsolatok területén is segítséget jelent az együttműködés.

Forrás: MTI

Fotók: Gyulai Tóth Zoltán/NAK

Hírszerkesztő: Nagy László