"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ismét a magyar erdőmérnök hallgatók csapata győzedelmeskedett Brnoban

Ismét a magyar erdőmérnök hallgatók csapata győzedelmeskedett Brnoban

Az idei évben, immáron a 32. alkalommal került megrendezésre a Brno-i Forestry Versatiliy, avagy az Erdőmérnök Hallgatók Európa Bajnoksága, április 16-21 között.

A versenyen 15 ország csapata mérte össze tudását, a rendkívül sokrétű, mintegy 16 versenyszámban. A versenyzőknek tanúbizonyságot kellett tennie, mind az elméleti tudásukból, mind a gyakorlati tapasztalataitokból. A teljesség igénye nélkül, a 4 versenynapból álló megmérettetésen voltak motorfűrészes számok, erdőbecslés, erdei állat és növényfelismerés, vagy éppen lövészet is.

A versenyhét végére, immáron sorozatban a harmadik alkalommal diadalmaskodó Soproni Egyetem Erdőmérnök hallgatói örülhettek, ahol bár nehéznek induló, de végül megkérdőjelezhetetlen győzelmet arattak a második Lengyel, és a harmadik Bolgár csapat előtt.

Egyéniben is sikerült szép eredményeket elérni, ahol is a Forestry Versatility-k történelmében először egy lány, nevezetesen a magyar csapat Baltringer Ajnója hozta el az első helyet, míg a csapat többi fiú tagja, az eddigi évekhez megszokottan bizonyították a sokrétűségüket, és kiegyenlítettségüket, ugyanis Tima Gábor 3. helyezést, Deák István 4. helyezést, és Szentkuti Tamás a 13. helyezést érte el a 60 versenyzőből.

Ezek a jó eredmények nem születhettek volna meg nagylelkű támogatóink nélkül, akik a következők voltak:

  • Bakonyerdő Zrt.,
  • Erdőmester Szövetkezet,
  • Északerdő Zrt.,
  • Mocz és Társa Magánerdészet Kft.,
  • Pilisi Parkerdő Zrt.,
  • Roth Gyula Szakközépiskola és Kollégium,
  • Andreas Stihl Kereskedelmi Kft.,
  • Szombathelyi Erdészeti Zrt., 
  • Virágh Bt., 
  • Zalaerdő Zrt.

Forrás: SOE EMK

Szerző: Deák István

Fotók: SOE EMK

Hírszerkesztő: Nagy László