"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Áder János látogatása a Budakeszi Tündérkertben - képgalériával!

Áder János látogatása a Budakeszi Tündérkertben - képgalériával!

Áder János köztársasági elnök meglátogatta a Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Tündérkertjét. Az eseményen szakmai előadásokkal és bemutatókkal, a hazai őshonos gyümölcsfák megőrzésének fontosságára, a biológiai sokféleségre és az agro-biodiverzitásra hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Az őshonos gyümölcs- és fafajták megőrzésének szükségességét hangsúlyozta a köztársasági elnök, jelezve, hogy a Kárpát-medencében a feladattal már számos helyszínen foglalkoznak. Az államfő szerint a génbankként is működő Tündérkertek arra jöttek létre, hogy megmentsék a régi, jól bevált gyümölcs- és fafajtákat, mert ezek a növények olyan tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyekre egyre inkább szükség lesz a klímaváltozás miatt, például nagy a szárazságtűrésük.

A gazdag, de pusztuló vidéki világ gyümölcsfajtáinak megőrzése volt a célja az első Tündérkertek megálmodóinak, Szarvas József színésznek, Kovács Gyula pórszombati erdésznek és Ambrus Lajos írónak.

Jelenleg a Kárpát-medencében mintegy 150 Tündérkert található, miközben több száz közösség, önkormányzat, iskola és plébánia állt a mozgalom mellé az őshonos gyümölcsfák megőrzése érdekében. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2011-ben csatlakozott a Kovács Gyula erdész-pomológus által életre hívott országos Tündérkert-mozgalomhoz, és kezdte meg a Budakeszi Erdészetnél található gyümölcsöskert, a Budakeszi Tündérkert létesítését, ahol jelenleg 285 fafajtát őriznek.

Már javában zajlik a gyümölcsfák szaporítását biztosító gyümölcsoltási szezon, mely apropóján Áder János köztársasági elnök is kilátogatott a Budakeszi Tündérkertbe, ahol közelebbről is megismerkedett az ott „megőrzött” gyümölcsfákkal, és a gyümölcsöskertben folyó munkálatokkal.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte: „Társaságunk tevékeny részt vállal az őshonos gyümölcsfajok megmentésében, mind a Kárpát-medencében, mind régiós szinten, például a Zsámbéki-medencében, továbbá eltökéltek vagyunk a gyümölcsgazdálkodáshoz kapcsolódó, helyi kulturális értékek megőrzésében is. A jövőben további beruházásokkal kívánjuk továbbfejleszteni a Budakeszi Tündérkertet, és még szélesebb körben, még többeket szeretnénk bevonni ez irányú szakmai tevékenységünkbe. Igazi közösségformáló feladat ez, ahol az erdei életközösség egészével foglalkozó erdész, hivatásánál fogva fontos szerepet tölthet be.”

Ezt követően dr. Szani Zsolt, a NÉBIH-NKI témavezetője bemutatta a gyümölcsoltás fortélyait, majd a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház képviseletében Nádas Anna folytatta a szakmai programot, amit Kovács Ferenc, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgondnokának méhészeti bemutatója zárt. A köztársasági elnök a program során a magyar erdészek tavaly 150 éves szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület szakkönyvtárát is meglátogatta.

A Földművelésügyi Minisztérium korábbi közlése szerint a nemesítési alapanyagként is szolgáló genetikai alapanyagok eltűnése veszélyezteti a változó körülményekhez alkalmazkodó újabb fajták előállítását. A mezőgazdaságban használt fajták viszonylag rövid idő alatt – akár egy évtizeden belül is – kicserélődhetnek és eltűnhetnek, például a változó piaci igények, gazdaságpolitikai döntések miatt. Rendkívül kiszolgáltatott a mezőgazdaságban használatos genetikai erőforrások sokfélesége, az agrobiodiverzitás, amelybe a régóta termesztett növényfajok és fajták, a nemesítés során előállított fajták, a tájfajták és változatok, valamint a kultúrnövények vad rokon fajai is beletartoznak.

Kulcsfeladat a mezőgazdasági és élelmezési célú genetikai erőforrások megőrzése, ezen belül a helyi körülményekhez alkalmazkodott fajták felelevenítése, továbbá néhány egyeduralkodó világfajta mellett a régebben elemző gazdag fajtaválaszték alkalmazása is fontos. Az FM a genetikai erőforrások megőrzését kiemelt prioritásként kezeli, mivel a nemzeti erőforrásokkal, ezen belül a genetikai erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás alapvető jelentőségű Magyarország létfeltételeinek fenntartásában és gazdasági jólétének megteremtésében.

A köztársasági elnök látogatásáról további képeket a Híralbumok képgaláriában nézhet meg a szövegkapcsolóra kattintva.

Forrás: MTI, Pilisi Parkerdő Zrt.

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László