"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Élénkülő erdőgazdálkodási és öntözési technológiai együttműködés Izraellel

Élénkülő erdőgazdálkodási és öntözési technológiai együttműködés Izraellel

Az élelmiszergazdasági stratégia megvalósításához növelni kell hazánkban az öntözött területek arányát, ezért a különböző izraeli partnerekkel folytatott tárgyalások, valamint az öntözéses technológiák legújabb módszereinek megismerése és adaptálása hasznos számunkra, jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter izraeli látogatásának első napján.

Az Uri Ariel izraeli mezőgazdasági miniszter meghívására Izraelbe érkező tárcavezető az együttműködés további lehetőségeiről, a kisgazdaságokat segítő tapasztalatokról egyeztetett Baty Barak-kal, a világ egyik legnagyobb öntöző csepegtetéses technológiáját gyártó cég vezetőjével. Az 1965-ben alapított Netafim vállalat technológiáját 110 országban alkalmazzák.

A Negev sivatag újraerdősítése kapcsán, a közelmúlt sajnálatos tűzeseteinek aktualitása okán a miniszter felajánlotta az erdészeti igazgatás együttműködését. A Magyarországon, illetőleg az Izraelben működő erdőtűz megelőzési és elhárítási rendszerek szakmai ismereteinek megosztása előnyös mindkét ország számára.

Magyarország és Izrael szempontjából egyaránt fontos a klímaváltozás hatására egyre inkább szárazabbá váló területek erdősítésével kapcsolatban eddig megszerzett információk megosztása. Ennek kapcsán Fazekas Sándor felajánlotta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének (NAIK ERTI) együttműködését, az eddig felhalmozott tudásanyag megosztását az erdőgazdálkodásban és vízgazdálkodásban elért eredmények közös hasznosítására.

Kölcsönös előnyökkel járó együttműködési lehetőséget lát a tárcavezető az agrárerdészeti rendszerek tapasztalatainak megosztásában is.

Forrás: kormany.hu

Hírszerkesztő: Túri János