"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Első bevetésén járt a STIHL világújdonsága

Első bevetésén járt a STIHL világújdonsága

Az iharosberényi Inkey-kastély parkjában járt első itthoni bevetésén a STIHL világújdonságnak számító, elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i. A kastélyparkban, ahol iskolás gyerekek töltik szabadidőjüket és nyitva áll a látogatók előtt is, egy 135 éves, 3 éve elszáradt, 41 méter magas mamutfenyőt kellett kivágni, mert már balesetveszélyes volt. A fa 5 éve kezdett „gyengélkedni”, és hiába tettek meg mindent a megmentése érdekében. A mamutfenyőt a STIHL csapata – Lajkó Bendegúz, Kardos András, Hoffman Péter, Horváth Tibor és Hunyadvári Péter – egy nap alatt döntötte ki, helyére emléktáblát szeretne tenni a község önkormányzata.

Az Inkey-kastély parkja napjainkban iskolakert, egyben megyeileg védett természetvédelmi terület. A gyermekek megóvása és a balesetveszély megszüntetése érdekében az volt a legjobb döntés, ha a matuzsálemi korú fa eltűnik a parkból. „Nagyon elfáradtam, de egyben boldog is vagyok, hogy hozzájárulhattunk a veszély elhárításához. A mai munka azért is különleges számomra, mert ez a legnagyobb fa, amit valaha kivágtam, ráadásul Magyarországon a mamutfenyő nem őshonos, sőt, kifejezetten ritka fajnak számít, nem olyan, mintha egy bükkfával dolgoztam volna. Ennek a mamutfenyőnek ezenkívül a méretei is lenyűgözőek voltak: a kerületeként például 7 métert mértünk” – mondta Lajkó Bendegúz, a STIHL profi arca.

A fa kivágásában profi csapat vett részt:

  • Lajkó Bendegúz, faápoló-oktató, a Faápoló Magyar Bajnokság alapítója
  • Kardos András, alpin favágó, alpin oktató
  • Hoffmann Péter, alpin favágó, alpinista
  • Horváth Tibor, faápoló szakmérnök, alpin favágó, favizsgálat, műszeres mérés
  • Hunyadvári Péter, alpin favágó

A STIHL MS 500i a világ első elektronikusan szabályozott befecskendezésű motorfűrésze, azaz a motor nem igényel karburátort vagy más eddigi alkatrészeket, például gyújtásmodult. A motorfűrészt úgy tervezték, hogy egyszerű és felhasználóbarát legyen, miközben teljesítménye a profikat is maximálisan meggyőzze. A gép 79,2 cm³ hengerűrtartalommal és 5 kW teljesítménnyel rendelkezik, a súlya pedig 6,2 kg. A STIHL MS 500i azért is egyedülálló, mert a gép a valaha volt legjobb teljesítmény-súllyal rendelkezik, 1,2 kg/KW-tal. A lánc 0-ról 100 km/h sebességre mindössze 0,25 másodperc alatt gyorsul fel, mindezt a másodpercenkénti több mint 200 befecskendezés eredményeként éri el. A STIHL MS 500i minden eddigi gépnél hatékonyabb, és alacsony károsanyag-kibocsátásának köszönhetően környezetkímélőbb is, mint egy hagyományos motorfűrész. A gép számára az extrém igénybevétel gyerekjáték, és kifejezetten jól viseli a szélsőséges természeti körülményeket, mint például a nagyon magas vagy a nagyon alacsony hőmérsékletet, illetve a levegő magas por- vagy páratartalmát.

A mamutfenyő kivágásáról készült rövid összefoglaló az alábbi lejátszón nézhető meg:

2018 októberétől hazánkban is elérhető a világ első elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i. Az első készlet azonban az óriási érdeklődésnek köszönhetően már el is fogyott, így aki ilyen gépet szeretne, előrendelést adhat le rá a www.stihl.hu oldalon. A STIHL MS 500i ajánlott fogyasztói ára 349 900 forint.

Forrás: Andreas STIHL Kft.

Fotók: Andreas STIHL Kft.

Hírszerkesztő: Nagy László