"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Emlékművet avatott az ÉSZAKERDŐ Zrt. az Arborétumok Napja alkalmából

Emlékművet avatott az ÉSZAKERDŐ Zrt. az Arborétumok Napja alkalmából

A néhány évvel ezelőtt egykori pompáját visszanyert füzérradványi Károlyi-kastélyparkban avatta fel az Arborétumok Napjának szentelt emlékművet az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

Az ünnepségen részt vett Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára, gróf nagykárolyi Károlyi László, Ujj Zoltán, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. üzemeltetési igazgatója és Zay Adorján, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

Az arborétumként is nyilvántartott kastélypark nemcsak az emlékmű emelésével kapcsolódik az Arborétumok Napjához. Ennek a napnak az ötlete ugyanis a rekonstrukció folyamán itt fogalmazódott meg. Ráadásul a Földművelésügyi Minisztérium képviselője Füzérradványban, a park átadási ünnepségén hirdette ki a döntést.

Az ünnepségen résztvevőket Zay Adorján köszöntötte. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az erdőgazdálkodás és az arborétum fenntartása során egyaránt a kezelt területek szakszerű gondozását tartják szem előtt.

Örömünkre szolgál, hogy a természet által visszafoglalt és átalakított terület ma már ismét egykori fényében tündöklő kastélyparkká nemesedett kemény munkánk eredményeképpen - fogalmazott Zay Adorján.

Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a kastélypark összeköti a természetet a várossal, a természetet a településekkel, a múltat a jelennel, a kultúrát, a természetet napjainkkal. Kijelentette: az arborétumokkal - mint más közjóléti intézményekkel - az a cél, hogy úgy áldozzunk a köz javából, hogy közcélokat szolgáljon.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai az emlékművet a jeles nap és a kastélypark szoros kapcsolatának megerősítéseként emelték, saját kivitelezésben. Az Arborétumok Napját minden évben május 29-én ünneplik és kihirdetését követő második évben már országszerte rendeznek programokat ebből az alkalomból.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László