"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az erdészképzés legősibb fellegvára Magyarországon az ásotthalmi Bedő

Az erdészképzés legősibb fellegvára Magyarországon az ásotthalmi Bedő

Szakmát tanulhatnak és érettségi vizsgát tehetnek azok a diákok, akik a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba jelentkeznek továbbtanulásra. Ásotthalmon az erdészeti képzésnek pártalan hagyományai vannak.

A Bedő gyökerei 1883-ig nyúlnak vissza.

Ásotthalom az erdészképzés legősibb fellegvára Magyarországon. Az iskola tízhektáros parkban helyezkedik el, itt található a kollégium. Kollé­giumi elhelyezést minden diá­­kunk számára biztosítunk. Számos szakmai és szabadidős programot kínálunk a korcsolyázástól az úszáson át a szakkörökig – kezdte az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázi­­um, Szakközépiskola és Kollégium bemutatását Andrésiné Ambrus Ildikó igazgató, majd a képzési lehetőségekről beszélt.

A Bedő technikuma

A technikumon belül öt év alatt érettségi vizsgát lehet szerezni, illetve az ötödik év végén erdésztechnikus végzettséget erdőgazdálkodás szak­­mai iránnyal. A tizenkettedik évfolyam végén előrehozott érettségit lehet tenni magyarból, történelemből, illetve ma­tematikából.

A Bedőben öt év alatt érettségizhetnek és erdésztechnikus végzettséget is szerezhetnek. A tizenharmadik évfolyam végén az angol nyelvű érettségivel, valamint a technikumi, szakmai vizsgával együtt technikusvégzettséggel és érettségivel hagyhatják el a diákok az iskolát. Kilencedik évfolyamtól ösztöndíjban részesülnek a tanulók. Tizenegyediktől az iskolában, vagy duális partnereknél teljesítik a szakmai gyakorlatot.

A szakképző évfolyam

A másik képzési forma a szakképző iskola, ami hároméves. A szakképző évfolyamon tanuló diákok szintén ösztöndíjat kapnak, ami tizedik osztálytól tanulószerződés vagy munkaszerződés lehet, ami magasabb összegű ösztöndíjat jelent. A harmadik év végén mindhárom szakmában szakmai vizsgát tesznek. Ha ezt sikeresen teljesítik, pályakezdési ösztöndíjban is részesülhetnek.

– Nálunk három szakmára lehet jelentkezni: a hagyományos erdőművelő fakitermelő, a gazda lovász szakma iránnyal, illetve a kertész szakképesítésre – sorolta Andrésiné Ambrus Ildikó. Az erdőművelő fakitermelő szakirányon megtanulják az erdő ültetését, ápolását, nevelését és a kitermelését. Megtanulnak motorfűrészt kezelni, traktort vezetni, rakodógépet kezelni. Ezekkel a gép­kezelési jogosítványokkal akár önálló vállalkozóként is munkát vállalhatnak, vagy vállalkozást indíthatnak a szakmai végzettség megszerzését követően.

Várják a látogatókat akik ezeken a szakmákon gondolkodnak, és szívesen el­­látogatnának az iskolába, előre bejelentkezve a 62/291-522-es számon, vagy az iskola e-mail-címén, a járványügyi sza­­bályok betartásával megtehetik- – tette hozzá az igazgató.

Diákok mondták

Süli Kristóf 10/B: Azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert a tanárok segítőkészek, jó fejek, jól el lehet velük beszélgetni. Az iskola rengeteg mindent kínál, a szakmásoknak rengeteg jogosítványt: traktor, motorfűrész, targonca. Jó a társaság, a kollégiumi kaja tökéletes, mindenben segít az iskola a vajdasági tanulóknak, például hogy a határtól az iskolába el tudjanak jutni. Én csak ajánlani tudom ezt az iskolát minden leendő diáknak.
Kuncz Salamon 10/B: Az iskolában jó a közösség, sok barátom van. Maga a hely is jó, a természetben van az iskola, szeretek reggel a felkelés után kinézni a kollégium ablakán, ahonnan az erdőt láthatom.

Forrás: Délmagyar.hu

Fotók: Török János

Hírszerkesztő: Nagy László, Jamrik Máté