“Natura 2000 hálózat erdeinek holtfa viszonyai, története és monitorozása” címmel előadóülést szervezett az MTA Ökológiai Kutatóközpontja az Erdészeti Információs Központban, Budapesten.
Az előadóülésen a „Fenntartható természetvédelem Magyarországi Natura 2000 területeken” című Svájci-Magyar Együttműködési Program által finanszírozott projekt erdőre vonatkozó eredményeiről számoltak be a gyakorlati szakembereknek (erdőgazdálkodóknak, természetvédelmi szakembereknek).
Dr. Molnár Zsolt a teljes projektre vonatkozó felvezetése után Dr. Bíró Mariann számolt be a természetes erdőtársulások magyarországi kiterjedésének változásairól, és annak okairól a 18. századtól napjainkig. Dr. Horváth Ferenc ismertette a Natura 2000 erdők természetvédelmi célú monitorozásának módszertanát és annak eredményeit. Dr. Ódor Péter, Dr. Papp Viktor és Kutszegi Gergely az Északi-középhegység holtfa viszonyait és a holtfához kötődő gomba- és mohaközösségek felmérésének eredményeit ismertette. Ez alapján megállapították, hogy a régió gazdasági erdeiben a holtfa mennyisége, Európa gazdasági erdeihez viszonyítva, viszonylag magas, azonban jóval kevesebb, mint a referenciának tekinthető erdőrezervátum magterületeken. A gazdasági erdőkben jelentősebb a vékony faanyag, az álló holtfa és a tuskók aránya a rezervátumokhoz képest. A mohaközösség főleg a vastag fekvő holtfa mennyiségére bizonyult érzékenynek, míg a gombák esetében sok faj meg tudott jelenni a gazdasági erdőkben is rendelkezésre álló vékony fekvő faanyagon és a tuskókon is.
Az előadások után és az előadóülés végén kötetlen beszélgetés formájában vitatták meg az eredményeket a gyakorlati szakemberek és a kutatók.
Forrás: MTA ÖKBI
Szerző: Ódor Péter
Hírszerkesztő: Nagy László