"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdők-mezők vadjai lencsevégen

Erdők-mezők vadjai lencsevégen

„Egy természetfotónál az a legfontosabb, hogy a felvétel hangulatot közvetítsen, amely a szemlélődő számára esztétikai élményt, számomra pedig életre szóló emléket jelent.” ifj. Bóta István

A 16 éves Bóta István ifjú kora ellenére már határozott célkitűzéssel rendelkezik - vágya az erdőmérnöki diploma megszerzése, mely biztosítja számára az erdő és vad közelségét. E kettő már egészen kisgyermek kora óta jelen van életében, mert szülei és nagyszülei a természet szeretetére, s azon belül a vadászat tiszteletére nevelték.

Az erdőjárás, vadmegfigyelés immár egy esztendeje új élménnyel gazdagodott számára, a természetfotózás kihívásaival. Első és egyben jelenlegi fényképezőgépe már számos nagyszerű felvételt örökített meg évszaktól és napszaktól függetlenül, a Bükk, a Zempléni-hegység, és az Aggteleki-karszt területén. 

A fotózás elméleti ismereteit a Földes Ferenc gimnázium fotó szakkörén sajátította el az intézmény tanulójaként, Erdődi István oktatásában. „A képeimmel elsődleges célom a gyerektársaim figyelmét felhívni arra, hogy az internet világán túl milyen színes és változatos élővilág vesz körül bennünket, melynek megfigyelésével rengeteg ismeretre tehetünk szert.”

Ifj. Bóta István legjobb képeiből, az ÉSZAKERDŐ Zrt. közreműködésével fotókiállítás nyílik 2016. október 7-én, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Ökoturisztikai Központjában, Lillafüreden. A 14:00 órakor kezdődő eseményre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László