"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdőkezelési munkák a Debreceni Nagyerdőben

Erdőkezelési munkák a Debreceni Nagyerdőben

Fakitermelési munkák kezdődnek március első hetében a Debreceni Nagyerdőben. A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének központja közelében öt erdőrészletben összesen négy hektáron idős állományokat termelnek le a szakemberek. Az erdészet a tervezett munkálatokat természetesen egyeztette a természetvédelmi hatósággal, a fakitermelés az érvényes engedélyek birtokában kezdődik el. Az erdőrészletek felújítása a Debreceni Nagyerdő rekonstrukciós programja keretében valósul meg.

A debreceniek számára a Nagyerdő a kikapcsolódás, felüdülés és sportolás kiemelt helyszíne. Egy ilyen frekventált helyen felelősségteljesen, az idős állományok egészségi állapotának megfelelően kell a fakitermeléssel érintett erdőrészleteteket kijelölni. Ezzel elkerülve, hogy a korhadt, csúcsszáradt, veszélyesen megdőlt faegyedek esetleg sérüléseket okozzanak az erdőjáróknak. A nem őshonos állományok tervszerű lecserélését, szerkezetátalakítását idén is folytatjuk. Az erdőterv szerinti fakitermelés március végéig tart, majd ősszel folytatódik a hatósági engedélyekben előírtaknak megfelelően. A terület felújítása várhatóan még ebben az évben mesterségesen, teljes talajelőkészítést követően őshonos fafajokkal történik meg. Ez a felújítási technológia az invazív fafajok agresszív terjedése és felújulási képessége miatt szükséges. Természetesen az erdőrészletekben az idős állomány ökológiai memóriájának átörökítése érdekében őshonos fafajokból hagyásfákat jelölünk ki – tájékoztatott dr. Pusztai Virág, a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének megbízott igazgatója.

 

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Fotók: dehir.hu

Hírszerkesztő: Nagy László