"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az év ökoturisztikai élményére lehet pályázni

Az év ökoturisztikai élményére lehet pályázni

Az év ökoturisztikai létesítménye címet 2018-tól Az év ökoturisztikai élménye váltja fel, ezzel egyben bővült a pályázati célok köre - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára.

Felidézte, hogy a 2010-ben indult pályázat évről évre egyre több intézményt szólított meg, a nemzeti parkok igazgatóságán túl állami erdőgazdaságok, önkormányzatok, civil szervezetek, magán- és társas vállalkozások is jelentkezhettek. Az induláskor látogatóközpontoknak és tanösvényeknek adtak elismerést, majd különdíjakat is alapítottak - tette hozzá.

A helyettes államtitkár szerint a változások is jelezték az igényt, hogy új kategóriákkal bővüljön az eséllyel jelentkezők köre, ebben a 2030-ig szóló nemzeti turizmusfejlesztési stratégia, valamint a nemzeti tájstratégia szempontjait is figyelembe vették.

Rácz András hangsúlyozta, hogy az ökoturizmust a természet érdekében sok korlátozás érinti, ám az elmúlt évek pályázatai megmutatták, hogy a környezetvédelmi elvek összeegyeztethetők a gazdasági szempontokkal.

Megjegyezte, hogy az FM a nemzeti parkok szakmai felügyeletéért és az állami természetvédelem irányításáért felelős tárcaként az ökoturizmushoz kapcsolódó feladatokat is ellátja. Magyarországon csaknem 700 nyilvántartott ökoturisztikai létesítmény évente több mint 1,6 millió látogatót fogad - tette hozzá.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója ismertette: Az év turisztikai élménye pályázata öt kategóriából áll. Az együtt élő ökoturisztikai élmény díjat azok kaphatják, akik a helyben élőket és az ott működő vállalkozásokat is bevonják a szolgáltatásaikba.

A családbarát ökoturisztikai élmény díjra a gyermekekre és idősekre is gondoló, vagyis többgenerációs szórakozást biztosító pályázók jelentkezhetnek. A hozzáférhető ökoturisztikai élmény díjat az akadálymentesített vagy más módon könnyen elérhetővé tett szolgáltatások nyerhetik el. Az érthető ökoturisztikai élmény díj azokat a szolgáltatásokat ismeri el, amelyek szórakoztatva és közérthetően adnak át minél több tudnivalót a látogatóknak. A digitális ökoturisztikai élmény díjra azokat várják, akik a természet iránti érdeklődést korszerű technológiákkal keltik föl.

A pályázat május 31-én zárul, a jelentkezőket két fordulóban bírálják el. A nyerteseket várhatóan szeptember végén hirdetik ki. A jelentkezők az FM és az MTÜ honlapján olvashatják el a pályázat benyújtásához szükséges tudnivalókat és az értékelési szempontokat.

Forrás: Turizmus.com

Fotók: Rosta Tibor/MTI

Hírszerkesztő: Nagy László