"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Felelősen kell végezni a fakitermelést és a forgalmazást!

Felelősen kell végezni a fakitermelést és a forgalmazást!

Az Európai Unió tagországai területén csakis igazolt forrásból származó, jogszerűen kitermelt faanyagok és az ezekből készült fatermékek kerülhetnek forgalomba, az úgynevezett EUTR szabályozás (European Timber Regulation) alapján. Hazánkban a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága a kijelölt EUTR nemzeti hatóság, amely az uniós követelmények végrehajtását ellenőrzi. A jogszabályi kötelezettségek teljesítéséhez a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek aktív közreműködésére is szükség van.

A piaci szereplőknek hamarosan be kell jelentkezniük az EUTR hatósági nyilvántartási rendszerbe. A bejelentkezéshez a NÉBIH létrehoz egy elektronikus felületet, amelyről széles körben tájékoztatja majd az érintetteket, mind a sajtó, mind az érdekképviseleti szervek útján. A regisztrációra ezt követően megfelelő hosszúságú időszak áll majd rendelkezésre.

Közös érdek, hogy a faanyag nyomon követési rendszer működtetése a lehető legkisebb adminisztrációs többletteherrel járjon. E célból a hatóság szakemberei a magánerdő-gazdálkodók, az állami erdőterületen gazdálkodók, és a faipari szereplők számára is kidolgoztak egy-egy kérdőívet, hogy a lehető legtöbb piaci szereplő véleményét ismerhessék meg.

Az érintettekhez a szakmai szervezetek által is eljutnak a kérdőívek, amelyekből online és nyomtatható verzió is készült. Az anyagok innen is letölthetők:

- a felméréssel kapcsolatos tájékoztatás

- a magánerdő-gazdálkodók számára készült elektronikus kérdőív , szerkeszthető word formátumú kérdőív

- az állami területeken gazdálkodók számára készült online kérdőív , word formátumú kérdőív

- valamint a faipari szereplők számára készült online kérdőív word formátumú kérdőív

A hazánkban kitermelt és forgalmazott faanyag mennyisége számottevő, ezért a kereskedelmi lánc átláthatósága kiemelten fontos: 2015-ben összesen közel 7 518 000 m3 faanyagot termeltek ki. Az illegális fakitermelésnek és forgalmazásnak súlyos gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi következményei vannak. Az erdő fontos nemzeti kincsünk, fenntartható kezelése, védelme érdekében a fakitermelést és forgalmazást is felelősen kell végeznünk!

Forrás: NÉBIH - EUTR Nemzeti Hatóság

Fotók: rotom.nl

Hírszerkesztő: Nagy László