"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Felkerült a centenáriumi emlékév lobogója a Soproni Egyetemre

Felkerült a centenáriumi emlékév lobogója a Soproni Egyetemre

A Soproni Egyetem főépületére is kikerült az 1921-es népszavazásra emlékeztetető centenáriumi zászló. A lobogót dr. Farkas Cipriántól, Sopron Megyei Jogú Város  polgármesterétől prof. dr. Fábián Attila az egyetem rektora és Tóth Bálint, a hallgatói önkormányzat elnöke vette át az egyetem dékánjainak, és a Selmeci Társaság tagjainak jelenlétében.

Sopron város és a Soproni Egyetem az idei esztendőben az 1921-es népszavazás emléke előtt tiszteleg. Ennek részeként kerül ki a város intézményeire, épületeire az erre emlékeztető zászló, melyet a Soproni Egyetem Simonyi Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatója, Kovács Petra Bianka tervezett. 

Az átadási ceremónián dr. Farkas Ciprián elmondta, hogy 100 évvel az események után a mi felelősségünk az, hogy megmutassuk azt, hogy a mi őseink milyen nagyszerű cselekedetet hajtottak végre. Sopron önmagát adta, Sopron önmagából adott száz évvel ezelőtt a magyar hazának egy történelmi sorsfordító pillanatban. 

Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora a zászló átvétele és első meglengetése után elmondta, hogy az egyetem számára is rendkívül fontos ez az esemény, és a célunk az, hogy az évfordulót a várossal együtt ünnepeljük meg. Megemlékezett az intézmény hallgatóinak hőseies helytállásáról az ágfalvi csatában és a népszavazás napjaiban. Szólt arról, hogy az egyetemen is megalakult az a bizottság, mely az emlékév programjainak előkészítésével foglalkozik.

Forrás: SOE

Fotók: SOE

Hírszerkesztő: Nagy László