"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Fotótehervonat a vasútbarátok kedvéért

Fotótehervonat a vasútbarátok kedvéért

Látványos fotótehervonatozást rendezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Lillafüredi Állami Erdei Vasút lillafüredi fővonalán, szombaton.

A fotótehervonatozás lényege, hogy a vasúttörténeti szempontból különleges összeállítású szerelvény a vonalszakasz legszebb pontjain megáll, majd a résztvevők leszállva fényképeket készítenek róla. A programra 32 elszánt vasútfanatikus váltott jegyet, akik egészen sötétedésig keresték a jobbnál-jobb pozíciókat az őszi gúnyába öltözött bükki erdők díszletei alatt meg-megálló hagyományos vegyesvonati szerelvény megörökítéséhez.

A fotótehervonat a régmúlt idők hangulatát megidéző összeállításban, teherkocsikkal együtt közlekedett. A LÁEV vonalain ma már kizárólagos a turisztikai célú személyszállítás, ám pályafenntartási munkálatokhoz még ma is számos teherkocsit üzemeltetnek. Ezekből alkalmilag a vasúttörténet iránt érdeklődők kedvéért fotósvonatokat is összeállítanak. A különleges szerelvény a miskolci városi szakaszon C-50-es, míg az erdei meredek szakaszokon Mk48-as típusú mozdonyok vontatásával közlekedett. A rendszeresen indított népszerű kirándulóvonatok mellett a fotósvonatokkal a vasút szakmai múltja iránt érdeklődő utasok igényeit kívánja kielégíteni az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László