"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Jogerősen is felmentették a lepkeirtással vádolt Gabnai Ernőt

Jogerősen is felmentették a lepkeirtással vádolt Gabnai Ernőt

Jogerősen is felmentette a lepkeirtással vádolt kokadi gazdát csütörtökön kihirdetett ítéletével a Debreceni Törvényszék. A bíróság kimondta: habár bizonyos munkálatokhoz természetvédelmi engedélyt is kellett volna kérnie, és ezt elmulasztotta, nem bizonyítható, hogy szándékosan kijátszotta volna a hatóságokat.

A bíró azt is megjegyezte, hogy ezen engedély beszerzésének szükségességére a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága nem hívta fel a gazda figyelmét, az erdészeti hatóság pedig maga sem volt tisztában azzal, hogy be kellene azt szerezni, az érintett lápterület védettsége pedig az ingatlannyilvántartásban nem szerepelt.

Nem követte el védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás és rongálás bűntettét Gabnai Ernő – mondta ki csütörtökön jogerősen is a Debreceni Törvényszék, helybenhagyva ezzel az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság ítéletét. A kokadi gazdát azzal vádolta az ügyészség, hogy a Kék-Kálló völgyében, Natura 2000-es természetvédelmi területen, ahol legeltetésre alkalmas gyepet akart kialakítani, 2013 januárja és márciusa között fakitermelést, cserjeirtást és szárzúzást végzett, s ennek során elpusztított 54 keleti lápibagoly lepkét és egy zsombék rostostövű sást.

A másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék bírósága többek között az ügyészség amiatti kifogását vizsgálta, hogy a nyomozati szakban kirendelt szakértő véleményét – amelyre a vád alapult – a bíróság csak ítéletében rekesztette ki a bizonyítékok közül. A szakértő ugyanis korábban a feljelentő, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának (HNPI) dolgozott, illetve ezen ügy védőjével is pereskedett. Habár a törvényszék bírósága szerint valóban előbb kellett volna dönteni kizárásáról, érintettsége minden szereplő számára ismert volt. Még másodfokon is kérhetett volna másik szakértőt az ügyészség – érvelt Kovácsné Kereszti Réka, hozzátéve, hogy az új szakértő sem igen tudott volna egyéb következtetést levonni, mint a bíróság által kirendelt, aki megállapította: nem bizonyítható, hogy károsodás történt védett állat és növényfajokban.

A keleti lápi bagolylepkével kapcsolatban olyan mértékben hiányoznak a tudományos adatok, hogy nem lehet ítéleti bizonyossággal bármit is megállapítani – fejtette ki. Azt is megjegyezte: a bírósági szakértő szerint télen képtelenség a lepkehernyót – akár holtan – megtalálni, ahogyan bármilyen maradványát is; és olyan módszer sincs, amiből vissza lehetne az esetlegesen elpusztult egyedek számára következtetni. A bírónő elmondta, Gabnai Ernő elvileg védett lápterületen végzett cserjeirtást, de hogy annak pontos határai hol vannak, sohasem jelölték ki. A fakivágást bejelentette az erdészeti igazgatóságon, mely azonban nem kommunikált a természetvédelmi hatósággal.

 

Az öt éve húzódó, jogi és természetvédelmi szempontból is rendkívül összetett ügyben már egy polgári per is lezajlott (azt szintén a kokadi gazda nyerte meg), és egy jogi vonatkozásban az Alkotmánybíróságot is megjárta az eset.

Az ítélethirdetés után Gabnai Ernő érdeklődésünkre elmondta: még nem tudja, érdemes-e kártérítés miatt az államot perelnie. Úgy véli, talán az állhat az ügy hátterében, hogy mindenki bizonyítani akarja, milyen sokat tesz a természet védelméért. Igazán azt tartja aggályosnak, hogy miként az ő esetében a vádat megalapozó szakértői jelentés téves volt, úgy hasonló „szakmaisággal” naponta készülhetnek anyagok.

Forrás: haon.hu

Fotók: haon.hu

Hírszerkesztő: Nagy László