"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Jogi konferencia a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

Jogi konferencia a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

2017. május 10-én, hetedik alkalommal rendeztek jogi konferenciát az állami erdőgazdaságok vezetői, jogi képviselői és munkatársai, valamint a Földművelésügyi Minisztérium képviselői részvételével, melynek a helyszínét a Szombathelyi Erdészeti Zrt. biztosította.

A konferencia megjelent résztvevőit Bugán József vezérigazgató köszöntötte, majd a társszervezői feladatokat ellátó Sárhegyi & Társai Ügyvédi Iroda képviseletében dr. Sárhegyi Zoltán ügyvéd nyitotta meg a konferenciát. A fórum moderátori teendőit dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke látta el.

Az első előadást Dr. Papp Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztályának főosztályvezetője tartotta az erdőgazdaságok MNV Zrt-vel kötendő vagyonkezelési szerződéséről.

Második előadóként Dr. Lovas András (LL.M.) ügyvéd, Sárhegyi és Társai Ügyvédi Társulás tagja az új METÁR szabályozás és a biomassza piac új jogszabéyi környezetével ismertette meg a résztvevőket.

Dr. Sisa Ferenc, Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese a hamarosan hatályba lépő, a vadászati törvényhez kapcsolódó végrehajtási szabályokat mutatta be.

A konferencia résztvevői megismerkedhettek a helyi jogalkalmazási gyakorlattal is. A következő két előadás témájában összekapcsolódott. Elsőként „Az erdőgazdasági készletkezelők munkaszerződéséből fakadó jogkövetkezmények - vagyonvédelem a gyakorlatban" címmel Dr. Csanaki Eszter a Szombathelyi Erdészeti Zrt. osztályvezető jogtanácsosa tartott előadást, míg hozzá kapcsolódóan Dr. Erőss Péter kiemelt főnyomozó a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságról a Vas megyei erdőgazdálkodást érintő vagyon elleni bűncselekményeket mutatta be.

Ezt követően aktuális előadást tartott Dr. Tóth Krisztina osztályvezető a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságáról a Vas megyei munkaerőhiány hatásáról az erdőgazdálkodásra - a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása témájában.

Az előadást követően két bírósági előadást hallgathatott meg a közönség. Elsőként Dr. Szabó Péter bíró a Szombathelyi Törvényszékről az új polgári perrendtartás szabályait mutatta be, majd Dr. Tóth Zoltán, a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megbízott elnöke tartott érdekes előadást az új Közigazgatási perrendtartásról.

Ezt követően Dr. Potyi Szilvia a Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály jogi szakügyintézője ismertette a módosítás alatt álló erdőtörvény szabályait.

A konferencia zárásaként Kiss Noémi vagyongazdálkodási előadó (Szombathelyi Erdészeti Zrt.) az erdészeti igazgatási eljárások a vagyongazdálkodás összefüggésének gyakorlati kérdéseiről tartott gyakorlatias előadást.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt nagy örömére szolgált, hogy e magas rangú erdész-jogász szakmai találkozó helyszínéül szolgálhatott. Ezúton is köszönjük a hasznos információkat, az aktív részvételt valamennyi kedves előadónak és jelenlévőnek.

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Szerző: Dr. Csanaki Eszter, dr. Kovács Ádám

Fotók: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László