"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Több mint 22 milliárd forintnyi ökoturisztikai fejlesztés valósul meg az állami erdőgazdaságoknál

Több mint 22 milliárd forintnyi ökoturisztikai fejlesztés valósul meg az állami erdőgazdaságoknál

Csaknem 22,4 milliárd forintnyi ökoturisztikai beruházás áll tervezés és kivitelezés alatt a 22 állami erdőgazdaságnál - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban, ahol átadták a Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt. új panzióját és konferenciatermét. A beruházással ökoturisztikai központtá vált a major.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az állami erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját; 2010 óta több mint húszmilliárd forint értékű ökoturisztikai beruházásnak köszönhetően új kilátók, erdei szálláshelyek, látogatóközpontok és erdei iskolák épültek, mintegy 150 létesítményt pedig felújítottak. A fejlesztések a következő években is folytatódnak - fűzte hozzá.

Az állami erdőgazdaságok évente négymilliárd forintot fordítanak turisztikai infrastruktúra működtetésére és fenntartására, ebből csaknem 2,5 milliárdot saját pénzügyi eredményük terhére - mondta.Hozzátette, hogy a közcélok megvalósulása érdekében a kormány nem vonja el az erdőgazdaságoknál keletkező nyereséget, így vissza tudják forgatni az ökoturisztikai infrastruktúra fenntartására. Ez a mostanihoz hasonló gazdasági nehézségek idején is fontos, mert így az állami létesítmények e nehéz körülmények között is ki tudnak nyitni, egészséges és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak - fogalmazott.

Nagy István kiemelte azt is, hogy az ország ökoturisztikai létesítményei évente ötmillió látogatót fogadnak, ebből 3,3 milliót az erdőgazdaságok látnak vendégül.

A beruházási összegekből és a látogatószámokból az látszik, hogy az állami erdőgazdálkodási modell összehangolja és egységes, fenntartható rendszerként kezeli az erdőgazdálkodás, az ökoturizmus és a természetvédelem értékeit - hangsúlyozta a miniszter hozzátéve, hogy a legfontosabb cél a meglévő erdőterület megőrzése és bővítése, a természeti környezet megőrzése, amely az aktív kikapcsolódásnak is helyet biztosít. A fenntartható gazdálkodás, a természet védelme és az ökoturizmus ezért a jövőben sem válhat el egymástól - szögezte le az agrárminiszter.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a KAEG Zrt. fejlesztése jól illik a 2030-ig tartó turizmusfejlesztési stratégiába, mert nem egy pontszerű turisztikai fejlesztés valósult meg a majorban, hanem beleillik a térség komplex turisztikai elképzeléseibe.

Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Göbös-majori ökoturisztikai központot több lépcsőben alakították ki, és a panzióval - amelyben egy konferenciaterem is helyet kapott - teljessé vált a létesítmény. A major negyven hektáron terül el, lovardák, szabadtéri karámok, csónakázótó, erdei iskola és egy kápolna is megtalálható a területen.

Forrás: MTI

Fotók: Pelsőczy Csaba/AM

Hírszerkesztő: Nagy László