"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Kapu az erdő világába - videóval

Kapu az erdő világába - videóval

Közel kétezer látogató rohamozta meg pénteken az Érsekkertet, ahol az Egererdő Zrt. idén már hatodszor rendezte meg Erdészeti Nyílt Napját. 

A programon az érdeklődők betekintést nyerhettek az erdő, s az erdészek rejtélyes világába, a gyermekeket számos meglepetés várta. A látogatók kipróbálhatták a mindennapos munka során használt eszközöket, s működés közben figyelhették meg a rakodó- és aprítógépet is. Az erdei rovarok, a fafűrészelés és a kitömött erdei állatok kötötték le leginkább a figyelmét annak a közel kétezer gyereknek, akik pénteken ellátogattak az Érsekkertben megrendezett Erdészeti Nyílt Napra.

– Az Egererdő Zrt. már hatodszor rendezte meg nyílt napját, hogy minél közelebb hozza az erdőt a gyerekekhez, az ifjúsághoz, a város lakosságához – nyilatkozta Szádeczky Kornélia közjóléti és turisztikai előadó.

A standoknál szakemberek mutatták be az erdei élővilágot, az erdész sokrétű munkáját. A vendégek megismerkedhettek az erdei növényekkel, rovarokkal, a fahasználattal, az erdészeti gépekkel, a fatermékekkel, a vadgazdálkodással és vadászattal, az erdő ízeivel és az erdei vasutakkal is.
– Szerettük volna, hogy a vendégek megismerjék az erdőben végzett tevékenységet, s azt, hogy az állami erdészetek miként gazdálkodnak az állami erdőkkel – egészítette ki Szádeczky Kornélia. – Tizennégy állomásunk volt, egy szlovák, illetve egy lengyel állami erdészettel. Ők is örömmel állapították meg: a két évvel ezelőtti programhoz képest idén sokkal többen eljöttek.

Az erdészeti nyílt napon testközelbe kerültek az erdők és az erdőgazdálkodás, s a látogatók kipróbálhatták a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben figyelhették meg a rakodó- és aprítógépet, megfoghatták a tölgyfa és a fenyő levelét, megérinthették a szarvas agancsát is. Nagy sikert aratott Málna, Lili és Árész, a három a vadászkutya is. – Egy erdei tanórát is kisorsoltunk óvodás és iskolás kategóriában – tette hozzá Szádeczky Kornélia. – Ezzel következő programunkra szeretnénk felhívni a figyelmet, ugyanis lesz két szarvasbőgéses járatunk szeptember 17-én és 24-én a felsőtárkányi Stimecz-háznál.

Forrás: heol.hu, TV Eger

Fotók: heol.hu, videó:TV Eger

Hírszerkesztő: Nagy László