"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Karjában ringat az erdő

Karjában ringat az erdő

Az erdő az emberi élet alapja, a művészet ihlető múzsája, ha megnyitjátok szíveteket felé, belehelyezi azt a magot, amely gyönyörű nagy fává terebélyesedhet és gyümölcsöt teremhet. Ezt így gondoljuk mi, erdészek, és ezért is támogatunk minden olyan kezdeményezést, mely az erdőhöz kötődik – fogalmazott Ugron Ákos Gábor a Karjában ringat az erdő elnevezésű díjátadón pénteken.

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára hozzátette: szeretnék közelebb hozni az erdőt, annak értékeit mindenkihez; s erre a művészet az egyik legalkalmasabb eszköz. Ezt bizonyítja a régóta sikerrel futó Muzsikál az erdő nevű zenei program is, a mostani pályázat pedig az irodalom nyelvén szólítja meg a diákokat.

A Debreceni Nagyerdőért Egyesület immár harmadik alkalommal hirdette meg vers, próza - és meseíró pályázatát általános és középiskolások számára. Az évről évre növekvő érdeklődést mutatja az összesen több mint ezer beérkezett pályamű; s az, hogy idén már a határon túlról is jelentkezhettek diákok – hangsúlyozta Marincsák Ibolya, az egyesület elnöke.

A pályázat lezárulta után az Agrárminisztérium Darányi termében tartott pénteki eredményhirdetésen vehették át a büszke kis díjazottak az elismeréseket, a szórakoztatásról pedig olyan előadóművészek gondoskodtak, mint Harsányi Levente, Halász Judit vagy az Apacuka zenekar.

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotók: Sokszínű Vidék

Hírszerkesztő: Nagy László