Miközben lépten-nyomon arról hallani, hogy a klímaváltozás negatív hatásait szerte a világban újrafásítási programokkal kívánják orvosolni, egy újabb nemzetközi tanulmány arra is figyelmeztet, hogy a tömeges és átgondolatlan faültetések károsak is lehetnek, zavart okozhatnak az ökoszisztémákban. Pedig széles körű az egyetértés abban, hogy a tömeges faültetés csak hasznos lehet
Egy nap alatt 250 millió fát ültettek el nem régen Etiópiában. A szárazsággal sújtott kelet-afrikai ország így akarja ellensúlyozni az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást. Hiszen elvileg a fák megkötik a légkörben azokat az üvegházhatású gázokat, amelyek hozzájárulnak a Föld felmelegedéséhez.
Épp ezért a világ politikai vezetői is elköteleződtek amellett, hogy 2030-ig 350 millió hektár erdőt telepítenek újra.
Ha egymilliárd hektár (ez kb. 10 millió km2, valamivel nagyobb, mint az USA területe) földet újrafásítanánk, azzal egy új tanulmány szerint 205 gigatonna szén-dioxidot lennénk képesek megkötni – ez az iparosodás óta a légkörbe bocsátott CO2 kétharmadával ér fel, olvashatjuk a Qubit cikkében is.
Kate Parr, a Liverpooli Egyetem trópusokkal foglalkozó ökológusa és Caroline Lehmann, az Edinburgh-i Egyetem biogeográfusa a Conversationben közölt írásában azonban óva int attól, hogy baklövéseket kövessünk el nagy fásítási buzgalmunkban.
A tervek szerint ugyanis a klímamentő fák közül sokat a trópusi és szubtrópusi füves pusztákon és a szavannákon ültetnének el. Ez pedig nem biztos, hogy jó minden szempontból üdvös megoldás, hiszen a Föld felszínét hatalmas területeken fedő szavannák és egyéb füves élőhelyek az erdőkhöz hasonlóan szintén fontos szerepet játszanak a Föld karbonegyensúlyának fenntartásában.
A kiterjedt füves területek akár az összes megkötött szén 30 százalékát is tárolhatják, miközben a szárazföldeknek a 20 százalékát borítják.
Óriási, a trópusi erdőkéhez fogható biodiverziás-tartalékaik is vannak az efféle élőhelyeknek.
A trópusi és szubtrópusi füves puszták otthont adnak közel egymilliárd embernek, akik közül sokan állattartással és növénytermesztéssel foglalkoznak.
Ha Dél-Afrikában, Ausztráliában és Brazíliában a füves pusztákon növelnék a fák arányát, az elsősorban azzal járna, hogy:
kiszorulnának azok az élőlények, amelyek a napsütésben gazdag, nyílt élőhelyekhez alkalmazkodtak. Ezáltal csökkenne a területek biodiverzitása.
ritkábban pusztítanának (a füves pusztákon megszokott) tüzek. Pedig a rendszeres tűz kiirtja azokat a növényeket, amelyek árnyékot vetnek a talajhoz közelebb lévő növényzetre. Ezáltal is kevesebb táplálék jutna a zebráknak, az antilopoknak és a többi növényevőnek, és a fák miatt, a könnyebben elrejtőző ragadozóknak is jobban ki lennének szolgáltatva.
ha több a fa, az csökkenti a környékbeli folyók és patakok vízhozamát. Minél több a fa, annál jobban csökken az esélye annak, hogy az eső eljusson a talajig. A tanulmány szerint azokon a füves, bozótos, illetve megművelt területeken, ahol komoly fásítás történt, a patakok 52 százalékkal kevesebb vizet hoztak, és a források 13 százaléka legalább egy évre kiszáradt.
A trópusokon található füves ökoszisztémák felszíni vizekben gazdagok, és megfelelő legelőt nyújtanak a haszonállatoknak. A fák ültetése ezeken a vidékeken bizony milliók megélhetését veszélyeztetné.
Az ősi füves ökoszisztémák erőteljes fásítása valószínűleg a klímaváltozás elleni harcban sem hozná meg a kívánt pozitív hatást. Az erdők által borított tájak ugyanis általában sötétebbek, mint a szavannák és a gyepek, ami azt is jelenti, hogy több hőt nyelnek el. Így erdősítés után az aszály és a tűzvész is gyakrabban fordulhat elő. A brit kutatók szerint a füves puszták végső soron az erdőknél megbízhatóbb szén-dioxid-elnyelők.
Arra is figyelmeztetnek, hogy újra kellene definiálni az erdő fogalmát, hogy a szavannák és egyéb füves puszták is megkaphassák a maguk fontos ökológiai rendszereknek járó elismertségét, hiszen ezek is pótolhatatlan értékek.
Fontos lenne, hogy az emberek megtanulják, mit jelent egy füves, napsütötte puszta esetében a fokozatos pusztulás, hogy meg lehessen óvni azokat a területeket, amelyek már úton vannak a teljes erózió felé.
„A megfelelő fát a megfelelő helyre”, ez legyen a a faültetések vezérelve! A kutatók szerint tehát nem helytálló az a felfogás, amely többre tartja az erdőt a füves élőhelyeknél. Az ENSZ élelmezési szervezete, a FAO definíciója szerint minden terület erdőnek minősül, amely legalább fél hektár méretű, és legalább 10 százalékban fával borított. Ezáltal az afrikai szavannához hasonló füves élőhelyek szerte a világon (például Madagaszkáron, Indiában és Brazíliában) leértékelődnek, mert kevesebb fával bírnak, tehát úgymond erdősítésre szorulnak.
A szavannák és füves puszták egyedi és komplex, fajban gazdag élőhelyek. A kutatók szerint a globális faültető mozgalmaknak, bármennyire a jó szándék vezérli is őket, alaposan meg kell tervezniük, hova és mennyi fát ültetnek, ezáltal milyen változásokat indítanak el a földi ökoszisztémákban.
Ellenkező esetben az ősi füves ökoszisztémák örökre elveszhetnek. A lényeg végsősoron: a megfelelő fákat a megfelelő helyekre kell ültetni!
Forrás: Sokszínű Vidék
Fotók: Sokszínű Vidék
Hírszerkesztő: Nagy László