"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Átadták a Katalinpusztai Kirándulóközpont új létesítményeit

Átadták a Katalinpusztai Kirándulóközpont  új létesítményeit

Félmilliárd forintos turisztikai beruházást, kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol megállapodást írtak alá az erdei kisvasutak népszerűsítéséről is.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ünnepségen kiemelte, az állami és magán erdőgazdaságok soha nem látott mértékben vállaltak az elmúlt hat évben közjóléti, turisztikai fejlesztéseket. Ennek köszönhető, hogy folyamatosan nő az erdők látottsága, tanösvények, turistautak, erdei iskolák, erdei vasutak, kerékpárutak, kilátók nyújtanak egyre több és jobb lehetőséget a kikapcsolódáshoz: mindez a Bejárható Magyarország program keretében valósult meg, amelyről hat éve döntött a kormány – tette hozzá. Közölte azt is új szemlélettel dolgoznak a születőben lévő erdőtörvényen, és fontos feladatnak nevezte, hogy megfelelő egyensúlyt alakítsanak ki az erdők hármas - közjóléti, gazdasági és védelmi - funkciója között.

A miniszter gratulált ahhoz, hogy a kirándulóközpont már a korábbi fejlesztések után is kétszer lett az év ökoturisztikai létesítménye, ez mutatja, hogy van érdeklődés, hogy szükség van további fejlesztésekre – mondta.

A kirándulóközpont beruházását a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. valósította meg. Kiss László vezérigazgató elmondta, a zrt. 65 ezer hektár állami tulajdonú erdő kezelőjeként kiemelt jelentőséget tulajdonít a közjóléti feladatok ellátásának. A Nyugattól keletig a nógrádi erőkben program keretében már kilátóvá alakították át a Csóványosi mérőtornyot, kiépítették a Somoskői Látogatóközpontot. A katalinpusztai központban - ahová évente 40-50 ezer ember látogat el - a korábbi, első ütemben erdei iskolát, játszóteret, foglalkoztatókat építettek. A most átadott fejlesztések között van a 250 férőhelyes parkoló, a Börzsöny és Nógrád megye kulturális, turisztikai vonzerőit bemutató, bejárható látványtérkép, a Csóványosi kilátó kicsinyített mása. Bővültek a játék- és szálláslehetőségek, megépült az információs pont.

A program beruházásait 550 millió forintból valósították meg, a 350 milliós európai uniós támogatást 200 millió forintos saját forrással egészítette ki az Ipoly Erdő Zrt.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője elmondta, turisztikai létesítményt, egyben közösségi teret is átadnak a Nógrád megye turisztikai kapujának tekinthető Katalinpusztán.

Az avató ünnepségen az új létesítményt Beer Miklós a Váci Egyházmegye megyés püspöke áldotta meg, míg pohárköszöntőt Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár mondott.

A Naszály-hegy lábánál a látogatókat európai színvonalú parkoló fogadja, ahonnan kerti kisvasúttal (Hangyavasút), alagúttal tarkított izgalmas úton haladva is megközelíthető a kirándulóközpont. Katalinpuszta a Cserhát, a Börzsöny és Nógrád megye fogadókapuja, innen tartalmas kirándulások tervezhetők. Az Ipoly Erdő Zrt. a fejlesztés során ezt szem előtt tartotta, így a kirándulóközpont egyfajta információs kapuként is szolgál majd, nem mindennapi élmény formájában. Elkészült az a 6x4 méteres látványtérkép, mely a földre helyezve, járható módon ábrázolja majd a Börzsöny és Nógrád megye kulturális, turisztikai vonzerőit, ezzel segítve a kirándulások megtervezését. Ugyanakkor felépült a Csóványosi kilátó  kicsinyített mása, mely egyben kilátóként is funkcionál. A kirándulóközpont eddigi, sokak által kedvelt kínálata mellett bővülnek a játéklehetőségek, a kéttornyú piramis egyszerre több tucat gyermek tartózkodását is lehetővé teszi.

A Társaság saját erőből bővítette a szálláskapacitást is. A 35 fős erdei iskolai szállás mellett 5 szobás turistaszállás nyújt lehetőséget a többnapos komfortos tartózkodásra. Az információs pont és az illemhelyek kialakításával pedig még komfortosabbá válik a kirándulóközpont.

A kirándulóközpont fogadó kapuja is beszédes, hiszen a történelmi Nógrád vármegye sziluettjében elhelyezett települések utalnak a turisztikai látványosságok határtalanságára is.

Az Ipoly Erdő Zrt. az elmúlt négy évben egyrészt saját ökoturisztikai stratégiai fejlesztési terve mentén, másrészt a „Bejárható Magyarország” kormányprogram kapcsán jelentős turisztikai beruházásokat, fejlesztéseket végzett a teljes működési területén.

További képek az átadásról a Híralbumok képgalériában nézhetőek meg!

Forrás: MTI, FM Sajtóiroda, Ipoly Erdő Zrt.

Fotók: Nagy László - Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László