"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Erdővédelmi kérdőív a fenyő szurkos kéregelhalásról

Erdővédelmi kérdőív a fenyő szurkos kéregelhalásról

Az Európai Unió által támogatott COST Program növénykórtannal foglalkozó szakemberei és kutatói vagyunk. A COST projektek célja az Európa-központú tudásbázis, és –hálózat kialakítása adott kórokozók biológiájának, ökológiájának és terjedésének behatóbb megismerésére, az információáramlás elősegítésére.

FP1406 PINESTRENGTH jelzésű projekt a Gibberella circinata-val (jelenlegi nevén Fusarium circinatum), a fenyő szurkos kéregelhalásának kórokozójával foglalkozik. Ez a veszélyes károsító a fenyőfélék pusztulásában játszik szerepet, a faiskolákban csemetedőlést, az erdőkben a felnőtt fákon kéregelhalás okozva, jelenleg hazánkban nincs jelen, de megtalálása esetén szükséghelyzeti intézkedések lesznek érvényben.

Céljaink közt szerepel a betegséggel szembeni hatékony és környezetbarát védekezési és felszámolási stratégiák kidolgozása is, valamint eredményeink közvetítése az ipar és a politikai döntéshozók felé a közeljövőben. Ennek elősegítése érdekében alkotta meg a nemzetközi kutatócsoport a mellékelt kérdőívet, amelyet 33 országba küldtek szét.

KÉRJÜK, SZÁNJON 10 PERCET A KÉRDŐÍV KITÖLTÉSÉRE!

A válaszaival hozzájárul a projekt sikeréhez, ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy időt szán a kérdőív kitöltésére.

A kérdőív 5 különböző fejezetből épül fel:

A: Szószedet

B: Alapadatok

C: A fenyő szurkos kéregelhalás betegségéhez (F. circinatum; Gibberella circinata) kapcsolódó ismeretek felmérése

D: Az ültetésre szánt Pinus nemzetséghez tartozó növények (beleértve a vetőmagot is) és Pinus-faanyag mozgatásához és importjához kapcsolódó nemzeti szabályozás ismerete

E: A válaszadó preferenciájának felmérése a fenyőerdők által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások között normál és valamely betegségtől szenvedő erdőkben

A kérdőív kitöltése anonim és a növény-egészségügyi és erdészeti felderítéssel foglalkozó szakembereknek (felügyelők) és erdészeknek szól. Az adatgyűjtés statisztikai célú.

A kitöltött kérdőívet kérjük, továbbítsa az alábbi címre:

Dr. Halász Ágnes

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), Növény, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság (NTAI), Növény-egészségügyi és Molekuláris Biológiai Laboratórium (NMBL), 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145.

Vagy

e-mail: halasza@nebih.gov.hu

Köszönjük az együttműködését!

A kérdőív a szövegkapcsolóra kattintva tölthető le.

Forrás: Dr. Koltay András/NAIK ERTI

Fotók: Dr. Koltay András/NAIK ERTI

Hírszerkesztő: Nagy László