"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Kétnapos Erdészeti Tudományos Konferencia Sopronban - szekció és előadás videók

Kétnapos Erdészeti Tudományos Konferencia Sopronban - szekció és előadás videók

Az erdők meghatározzák a 21. századi emberiség jelenét és jövőjét – kezdte megnyitó beszédét Zambó Péter, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Sopronban. Az Agrárminisztérum szakembere ökológiai és össztársadalmi szempontból is kiemelkedő jelentőségűnek tartja az erdők ügyével – mint a „nemzeti zöld vagyonnal”-  foglalkozó Erdészeti Tudományos Konferenciát. A kétnapos rendezvényen az erdészet, a környezet- és természetvédelem, vadgazdálkodás, geomatika, erdőpedagógia témáiból válogathattak az érdeklődők.

A kilencedik alkalommal megrendezett konferencia nemcsak tudományos esemény, hanem lehetőség a találkozásra. A kutatók a gyakorlat képviselőivel találkozhatnak és inspirálódhatnak egymástól” – hangsúlyozta köszöntőjében az Erdőmérnöki Kar dékánja.

Dr. Heil Bálint elmondta, a Soproni Egyetem unikális kara, az Erdészeti Tudományos Intézettel és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen szervezte meg a kétnapos rendezvényt. 2022 óta az Agrárminisztérium és az erdőgazdaságok fontos partnerei, támogatói a konferenciának. 

Az első nap délelőttjének plenáris előadásait dr. Borovics Attila, az ERTI főigazgatója kezdte meg. 2024-ben 106 előadásnak adott helyet a konferencia a Soproni Egyetem campusán. A résztvevők a helyszínen vagy online is követhették a legfrissebb eredményeket felvonultató beszámolókat. 

Fontos témák voltak például – a teljesség igénye nélkül – az aszály, az erdők klímaváltozásra való reakciójának vizsgálata, drónok alkalmazása az erdészetben, az inváziós fajok ellen való védekezés, a természeti értékek megőrzése vagy a genetikai vizsgálatok.

A 2024-es évi Erdészeti Tudományos Konferencia szekcióinak, előadásainak videó anyagai - folyamatos feltöltés mellett - elérhetőek a SoE EMK honlapján, a szövegkapcsolóra kattintva.

Plenáris ülés

Forrás: SoE EMK

Fotók: SoE EMK

Hírszerkesztő: Nagy László