"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Folyik a viharkár utáni helyreállítás a kiskunmajsai erdőkben

Folyik a viharkár utáni helyreállítás a kiskunmajsai erdőkben

Régen nem látott pusztítást vitt véghez a múlt év májusában a Bács-Kiskun megyén is átvonuló ítéletidő. A hatalmas károk keletkeztek a mezőgazdasági területen, erdőkben és épületekben is. Tizenegy település képviselői kárenyhítést reméltek a katasztrófa sújtotta területekre. Közös levélben számoltak be a kialakult helyzetről a miniszterelnöknek is, de nem kaptak azonos sérelmeikre támogatást.

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége akkori felmérése szerint több mint 300 hektár lombos erdőt tarolt le a szél Kiskunmajsa környékén. Az első becslések alapján mintegy ötvenezer köbméter faanyagot tett tönkre a vihar. Dűlőutak váltak járhatatlanná a gyökerestül kidőlt fák miatt, de lakó-, és mezőgazdasági épületek is komoly károkat szenvedtek.

Jelentős kiterjedésű erdőrészek dőltek le dominószerűen a bodoglári határban is. A fák kényszerű kitermelését már tavaly megkezdték. Hatalmas erőgépek dolgoznak jelenleg is a falu határában, ahol éppen egy 30 hektáros nyárfás-akácos területről szállítják el a több mint két évtizede telepített fákat.

A május 6-i szupercellás vihar pusztítása utáni alföldi terepbejárásról a Híralbumok képgalériában nézhet meg képeket. A terepbejárás tapasztalatairól készült beszámoló pedig az Erdészeti Lapok 2015. július-augusztusi lapszámában jelent meg.

Forrás: baon.hu, oee.hu, Erdészeti Lapok

Szerző: Tapodi Kálmán

Fotók: Nagy László - Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László