"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elindul a kisvasútfejlesztési kormányprogram II. üteme

Elindul a kisvasútfejlesztési kormányprogram II. üteme

A kisvasútfejlesztési program II. ütemében a következő 3 évben 12,6 milliárd forint áll rendelkezésre számos kisvasút pályájának és "gördülőállományának" tervezésére és felújítására.

A kormány a napokban döntött a kisvasútfejlesztési program II. üteméről, melynek nyomán a következő 3 évben 12,6 milliárd forint áll rendelkezésre számos kisvasút pályájának és "gördülőállományának" tervezésére és felújítására, nyilatkozta Révész Máriusz. A kormánybiztos azt is kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a természetjárás feltételeinek javításában, mert közös érdek, hogy Magyarországon többen túrázzanak, többen aktívabban és egészségesebben töltsék a szabadidejüket természetben.

Ennek okán a kormány folyamatosan támogatja a természetjáráshoz kapcsolódó turisztikai attrakciók, turistaházak, kilátók, turistautak, vízitúra megállók, kisvasutak rendbe tételét és megújítását.

Révész Máriusz kiemelte továbbá, hogy a felújítási program azért is szükséges, mert több kisvasút az elmúlt években rendkívüli módon elhasználódott.

A felújításban érintett vasútvonalak:

  1. Felsőtárkányi Állami Erdei vasút,
  2. Mátravasút,
  3. Szilvásvárad Állami Erdei Vasút,
  4. Gemenci állami Erdei Vasút,
  5. Kaszói Állami Erdei Vasút,
  6. Almamelléki Állami Erdei Vasút,
  7. Lillafüredi Állami Erdei Vasút,
  8. Hortobágy-Halastavi Kisvasút,
  9. Tiszakécskei kisvasút,
  10. Nyíregyháza-Sóstó vonal felújításának tervezése,
  11. Salgótarjáni Kisvasút (megvalósíthatósági tanulmány szintjén),
  12. Mesztegnyői Állami Erdei Kisvasút,
  13. Csömödér Állami Erdei Vasút,
  14. Pálházi Állami Erdei Vasút,
  15. Királyréti Állami Erdei Vasút,
  16. Balatonfenyvesi kisvasút,
  17. Nagybörzsöny-Nagyirtás Erdei Vasút,
  18. Börzsöny Kisvasút (Szob-Márianosztra).

Forrás: MTI

Fotók: Turista Magazin

Hírszerkesztő: Nagy László