"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Magas állami elismerést kapott az OEE általános alelnöke

Magas állami elismerést kapott az OEE általános alelnöke

Amikor fejet hajtunk Szent István műve előtt, nem csupán Szent István történelmi tettére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt ezer esztendőben a reménytelennek tűnő helyzetekben is tették a dolgukat, megújították államunkat – mondta Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott rendezvényen az Agrárminisztériumban.

Szent István példája arra tanít bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont a Kárpát-medencében- emelte ki a miniszter, aki az államalapítás ünnepe alkalmából több állami és miniszteri kitüntetést adott át erdész kollégáknak, az erdészeti ágazat aktív és nyugállományú dolgozóinak.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, (az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke - a szerk.)  a fenntartható erdőgazdálkodás, az erdők biológiai egyensúlyának és vadállományának megőrzése érdekében végzett négy évtizedes kiváló tevékenységéért.


Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott

Bartucz Péter, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. Gúthi Erdészet erdészeti igazgatója, a magyar vadgazdálkodás területén végzett négy évtizedes, eredményes szakmai vezetői tevékenységéért.

Varga Gellért Sándor, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott erdőmérnöke, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete Vadászati Hagyományokat Ápoló Kulturális Bizottságának elnöke részére, öt évtizedes műszaki vezetői és tervezői pályafutásáért, a magyar vadászati hagyományok megőrzését szolgáló elkötelezett munkájáért.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott

Bejczi Éva, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott gazdasági igazgatója, az állami erdőgazdálkodás területén a számviteli és pénzügyi rendszerek fejlesztésében végzett színvonalas munkája elismeréseként.


Életfa Emlékplakett Arany fokozata kitüntetést kapott

Naszvadi István, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, a Visegrádi Erdészetben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, életútja elismeréseként.

Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata kitüntetést kapott

Répászky Miklós László, az MG Erdő Kft. ügyvezetője, a fátlan nagyalföldi térségben több mint 4200 hektár új erdő létrehozásáért, az erdei életközösség védelmében végzett tevékenységéért.

Somogyi Sándor, az EGERERDŐ Zrt. nyugalmazott műszaki vezetője, a Parádfürdői erdészetnél és annak jogelődjénél végzett emberöltőnyi kimagasló szakmai munkája elismeréseként.

Teszáry Károly, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott tájvédelmi körzetvezetője, a Börzsöny-hegységi erdők és védett természeti területek szolgálatában végzett fél évszázados kiváló tevékenységéért.

Életfa Emlékplakett Bronz fokozata kitüntetést kapott

Dudás László Péter, a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott erdőadattár karbantartója, az erdészeti igazgatás, erdészeti szakirányítás, és a magán-erdőgazdálkodás területén eltöltött több évtizedes munkájának elismeréseként, közösségteremtő tevékenységéért.

Horák János, a Gemenci Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, a Bédai Erdészetnél végzett kiváló vezetői tevékenységéért, a Boki kerületben természetes erdőfelújításokban elért sikereiért.

Dr. Sonnevend Imre, Balaton-felvidéki Nemzeti Parki Igazgatóság nyugalmazott botanikai főfelügyelője, a Bakony és a Balaton-felvidék természeti értékeinek feltárásáért és megismertetéséért végzett több évtizedes, kimagasló munkájáért.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott

Boruzs Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály erdészeti szakügyintézője, az erdőtervezésben, különösen az erdők állapotfelvételében, térképezésben, termőhely-feltárásban, erdőtelepítés-tervezésben végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Drenyovszky András, a Vértesi Erdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, a több mint öt évtizede az állami erdőgazdálkodás elhivatott szolgálatáért, a Gerecse hegység megjelenésében végzett tájformáló munkájáért, vezetői tevékenységéért.

Feketéné Pechtol Éva Mária, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott kereskedelmi főelőadója, a kitermelt faanyag értékesítésében, az export lebonyolításában, a külföldi partnerkapcsolatok ápolásában végzett kiváló tevékenységéért.

Galvácsné Kertész Viktória Henrietta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Számviteli és Pénzgazdálkodási Osztály osztályvezetője, a több mint két évtizede az erdő- és vadgazdálkodók adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítése érdekében végzett kiváló számviteli és gazdálkodási tevékenységéért.

Horváth Borbála, a Zalaerdő Zrt. belső ellenőre, a több mint négy évtizede az eredményes gazdálkodást segítő kiváló ellenőri tevékenységéért.

Kelemen László, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, a Pécsváradi Erdészetben végzett kiváló erdőnevelési tevékenységéért, közéleti munkájáért.

Kovács Zoltán László vadász, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze, Szolgagyőr kerületben a cseresek, cseres-tölgyesek megújításában végzett kiemelkedő munkájáért, példaértékű vadászati tevékenységéért.

Máté János, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. erdészeti igazgatója a természetközeli erdőgazdálkodásban, a hatékonyabb üzemgazdálkodás területén a termelés-irányítási rendszer fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért, vezetői munkájáért.

Az Országos Erdészeti Egyesület valamennyi kitüntetettnek szívből gratulál!

Forrás: AM Sajtóiroda, kormany.hu

Fotók: Mőcsényi Miklós (FATÁJ Online), Csoportkép: Kovács Zoltán (AM)

Hírszerkesztő: Nagy László, Udvardi Annamária