"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Komoly fejlődési lehetőség van a biomassza-alapú gazdaságban

Komoly fejlődési lehetőség van a biomassza-alapú gazdaságban

A biomassza-alapú gazdaság fejlesztésének egyik fő eszköze a kutatás és innováció erősítése – emelte ki Feldman Zsolt a „Bioökonómia Hatás 2018 - a biogazdaság vezette intelligens és fenntartható városok” elnevezésű konferencián, amelynek a Földművelésügyi Minisztérium adott otthont.

Az elkövetkező évtizedekben a világnak és a városoknak egyaránt soha nem tapasztalt kihívásokkal kell szembenéznie, amelyeket globális léptékű környezeti, társadalmi, politikai és gazdasági változások befolyásolnak – mondta az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a szakmai fórumon. – A városok által biztosított életkörülmények javítása annál nagyobb eséllyel jár sikerrel, minél inkább a környezeti szempontokat figyelembe vevő megoldásokat alkalmaznak. Ebben nagy szerepe van a biomassza-alapú gazdasági megközelítésnek, hiszen a környezetben és a gazdaságban megtermelődött biomassza újszerű felhasználási módjai újabb lehetőséget teremtenek a klímaváltozáshoz való hatékony alkalmazkodáshoz és a gazdaság fejlődéséhez.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: Magyarországon is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a biomassza felhasználásán alapuló gazdasági tevékenységek, ebben a mezőgazdaság, az erdészet és az édesvízi halgazdálkodás is komoly szerepet játszik és jelentős mértékben profitálhat is belőle. Számos szakpolitikai eszköz áll jelenleg is rendelkezésre, azonban a nagyobb gazdasági sikerek elérése érdekében célszerű a területek minél összehangoltabb együttműködését megvalósítani, idehaza és nemzetközileg is. A nemzetközi együttműködéseken nyugvó kutatás és innováció lehet az egyik kulcsa a fenntartható fejlődés elősegítésének.

Mészáros Mónika Alíz, az Agrárinformatikai Klaszter elnökhelyettese, a tanácskozás egyik főszervezője kiemelte: a rendezvény egy hároméves európai uniós projekt csúcspontja, amely támogatja a biomassza-alapú gazdaság területén dolgozó kutatókat az innovációik terén. A fórum Európa minden részéről hívta a tudósokat, kutatókat, az akadémiai és üzleti szféra szereplőit, hogy megvitathassák, hogyan járulhatnak hozzá kutatásaik és tudásuk a városok fenntarthatóvá tételéhez.


Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: Budapesti Erdőgazdaság Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László