"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Korszerű közjóléti létesítményt adtak át Lovasberényben - képgaléria!

Korszerű közjóléti létesítményt adtak át Lovasberényben - képgaléria!

2010 óta a kormány 16 milliárd forintot szánt közjóléti szolgáltatások fejlesztésére - mondta Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a Lovasberényi Látogatóközpont ünnepélyes átadóján.

A beruházásnak köszönhetően megújult a Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság látogatóközpontja és a hozzá tartozó kiszolgáló épületek. A kedvező környezeti elhelyezkedés indokolttá tette a projekt megvalósítását, mivel a Velencei-tó, Budapest és Székesfehérvár közelsége elegendő látogatóbázist jelent a turizmus fejlesztéséhez.

Az államtitkár köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a magyar főnemesi családok nagyon sokat tettek hazánk történelme során a magyar erdőgazdálkodásért. Ebben még a trianoni békekötés sem okozott törést, hiszen a főnemesek a továbbiakban is őrizték és fejlesztették az ágazatot.

Bitay Márton arról is beszélt, hogy a most felújított létesítmény a Cziráki uradalom intéző épülete volt egykor. Hozzátette, hogy az elmúlt 80 évben, a szocialista rendszer idején elhanyagolták ezt a műemléket is, mint oly sok hozzá hasonló nemesi birtokon található épületet. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a főnemesség olyan tevékenységet végzett birtokain, amit mai szóval közjóléti funkciónak nevezünk, ezeket a feladatokat az állami erdőgazdaságok látják el napjainkban.

Az agrártárca csak az elmúlt esztendőben 1 milliárd 35 millió forint tőkeemelést biztosított az állami erdőgazdaságoknak közjóléti beruházásokra, idén ugyanerre a célra további 612 és fél millió forint áll rendelkezésre.

Az avatáson ünnepi beszédet mondott Szalay László a Budapesti Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő is.

Az átadási ünnepségről további képeket a szövegkapcsolóra kattintva a Híralbumok képgalériában nézhet meg.

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László