"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Lékből kapott tudás

Lékből kapott tudás

2016 decemberében két általános iskolás osztály érkezett a farkas-szigeti erdőbe, azzal a céllal, hogy lékeket fogadjanak örökbe. A lékes felújítás fontos szerepet játszik a természetszerű erdőfelújításban, ami során nem tarvágás után egyszerre, hanem fokozatosan, kisebb „lékek” nyitásával enged teret a fiatal csemeték növekedésének.

Ez az akció nem csak egyszeri figyelemfelhívásként szolgál, hanem hosszú távú együttműködést céloz meg a püspökladányi általános iskolákkal, aminek a keretein belül az örökbefogadott lékhez a gyerekek évről évre kilátogathatnak.

Az évek során az iskolások bekapcsolódhatnak a lék ápolásának munkálataiba – tölgymakk és csemeteültetés -  ami folytán megtapasztalhatják az erdei folyamatokat, figyelemmel kísérhetik a csemeték növekedését, a személyesebb kötődés miatt közvetlenebb kapcsolatot alakíthatnak ki a természettel és közösségi élményt is szerezhetnek a közös munka során.

Ezek a hatások már az első örökbefogadó osztályon is fellelhető voltak. Az első két osztály a püspökladányi Kálvin Téri Általános Iskola egy-egy alsó és felső tagozatos csapata volt. A Farkasszigetbe kilátogató gyerekek elsőként a téli madáretetés fontosságával, az etetőre járó madárfajok sokaságával, az etetésre használható magvakkal ismerkedtek meg. Az ötödikes gyerekek, maguk készítette etetőt helyeztek ki, míg az elsősöknek a Kísérleti Állomás biztosította az etetőt. Tervek szerint az etetők folyamatos ellátását a gyerekek felváltva, szüleikkel együtt a közös kirándulásaik során biztosítják, ezzel a családban is tovább adhatják a természetben tanultakat.

Az iskolások már az első alkalommal megtapasztalták az erdei nyugalom megőrzésének fontosságát, mert amint a gyerekzsivaj elhalkult, a frissen kihelyezett etetőkön sorra jelentek meg az éhes madár seregek: cinkék, csuszkák, és persze a verebek is egyaránt.

A kísérleti állomásnál várják a további osztályok jelentkezését a lékek örökbefogadásához, hogy a gyerekek közelről ismerhessék meg a természetet egy saját terület fejlődének folyamatos figyelésével.

Forrás: ERTI Püspökladányi Állomás

Szerző: Csiha Dénes

Fotók: Kovács Csaba

Hírszerkesztő: Nagy László