"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára

Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára

A beporzási támogatást ezer forintra emelte méhcsaládonként a kormány - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Felidézte, hogy Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára. A tárcavezető megjegyezte: erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős agrárium. Úgy fogalmazott, hogy a mézzel és a méhekkel foglalkozni a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata, éppen ezért számos intézkedéssel segítik a méhészeket. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő; 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket - ismertette.

Azzal folytatta, hogy a kormány fenntartja a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó-mentességét. A fentieken túl méh állatjóléti pályázatot hirdettek meg 10 milliárd forint keretösszeggel - mutatott rá. A támogatás mértéke a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása esetén 15 eurónak megfelelő forint méhcsaládonként, évente - tette hozzá. A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás. Jelezte, hogy a kormány támogatja Magyarország pályázatát a 2025. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus megrendezésére. Az Európai Unióban mintegy 17 millió méhkaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente - írta végül bejegyzésében a miniszter.

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotók: AM Sajtóiroda

Hírszerkesztő: Nagy László