"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

978 gyermek ölelte egyszerre a mátrai fákat

978 gyermek ölelte egyszerre a mátrai fákat

Az EGERERDŐ Zrt. ebben az évben is hívott és várt minden környékbeli óvodást, iskolást és családot a Mátrai Erdészeti Nyílt Napra és a Kisvasutak Napjára. A mátrafüredi parkban felállított 12 standnál szakembereink közérthető módon mutatták be az erdei élővilágot, az erdész sokrétű munkáját és az EGERERDŐ Zrt. tevékenységét.

A Nyílt Nappal egybekötve tartotta az EGERERDŐ Zrt. a Kisvasutak Napját, mely keretében egyes járatokon és a parkban térzene formájában a Marching Jazz Band gondoskodott a jó hangulatról.

A rendezvény történetében még soha ilyen magas látogatottságra nem volt példa. Idén több mint 3000 gyermek, tanár, apuka, anyuka, nagymama, kiránduló jött el programunkra. Az EGERERDŐ Zrt. ezzel a rendezvénnyel is kapcsolódott az OEE által meghirdetett Erdők Hete országos rendezvénysorozathoz. 

A rendezvényen más rekord is született, hiszen a megnyitó után a Nimród Kerek-Erdő Egyesület egy „közös faölelés” kezdeményezéssel kapcsolódott. Célja a figyelemfelhívás, hogy „nemzeti kincsünk az erdő”. A park fáit 978 gyermek ölelte meg egyszerre, amivel új országos rekordot állítottunk be!

Forrás: Egererdő Zrt.

Fotók: Egererdő Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László