"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Megfutottuk! – Verseny a Zselicben

Megfutottuk! – Verseny a Zselicben

A SEFAG Zrt. idén első alkalommal szervezte meg a "Nyárköszöntő a Zselici Csillagparkban" Futóversenyt 2016. május 28-án a Ropolyi tónál.

 

A 17,7 km távra hirdetett versenyt lehetett egyénileg, vagy 3 fős váltó csapattal is teljesíteni. A 142 induló futót és családtagjaikat vadpörkölttel, langallóval, gyermekfoglalkozásokkal és fogatozással, illetve a Zselici Csillagpark Csillagvizsgálójában egész nap érdekes programokkal várták a szervezők. A futás mellett a horgászok is megmérethették magukat, a legtöbb és a legnagyobb hal kifogása is díjat kapott.

A napsütés mellett a versenyzőket próbára tette ugyan az emelkedőkben bővelkedő terep, azonban minden bizonnyal kárpótlást jelentett számukra a Zselici erdő látványa, de a táv érintette a Csillagvizsgálót és a Kardosfa Hotelt is. A szervezők több frissítő pontot iktattak közbe, hogy a teljesítő képességük határát feszegető futók könnyebben vehessék a megmérettetést.

A SEFAG Zrt. nem titkoltan hagyományteremtés szándékával indította útjára a futóversenyt. Reményei szerint jövőre is várja a sportolni és kikapcsolódni vágyókat a Zselic csodálatos rengetegébe.

Forrás: SEFAG Zrt.

Fotók: SEFAG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László