"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A MEGOSZ állásfoglalása az Erdőtörvény módosítás ügyében

A MEGOSZ állásfoglalása az Erdőtörvény módosítás ügyében

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) az Erdőtörvényt módosító javaslat kidolgozására 2015. közepén létrejött Erdészeti Munkacsoportnak kezdetektől tagja volt. A munkacsoport, amely az Országos Erdészeti Egyesület vezetésével jött létre és amelyben képviseltették magukat az erdészeti szakmai szövetségek és egyes állami erdészeti zrt.-k szakemberei is, hónapokig tartó, rendkívül eredményes munkával létrehozott egy konszenzuson alapuló, gazdálkodó-barát Erdőtörvény módosító javaslatot, amit az OEE és a MEGOSZ elnökének aláírásával 2015. október 5-én felterjesztettek a Földművelésügyi Minisztériumhoz. A MEGOSZ az ebben foglaltakat tekintette és tekinti a magánerdő érdekeit képviselő jogszabály módosításnak és egyben az új, vagy megújuló Erdőtörvény alapjának is.

Forrás: MEGOSZ

Szerző: Luzsi József

Fotók: MEGOSZ

Hírszerkesztő: Nagy László