2018. 10. 16. Ma Gál, Margit, Hedvig névnapja van. Pontos idő: 18:11
Ágazati, szakmai hírek

Méhlegeltetés – Szakmai nap a SEFAG-nál | 2017-06-16

A Syngenta Kft. és a SEFAG Zrt. közös szakmai napja

2017. június 13-án került sor a Syngenta Kft. és a SEFAG Zrt. közösen szervezett szakmai napjára, amely az ún. méhlegelők helyi tapasztalatait volt hívatott bemutatni, elsősorban vadgazdálkodási aspektusból.

Az erdőgazdaság Zselici Erdészeténél megtartott bemutató meghívott vendégeit HOTEL Kardosfán *** köszöntötte Petter László, a Syngenta Kft. kiemelt partnerkapcsolati vezetője, valamint a házigazda személyében Barkóczi István vezérigazgató.

Nyitó előadásként Bajdik Péter, az FM Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályanak vezetője a vadkárok jogi környezetében bekövetkezett főbb változásokat, valamint az állami erdőgazdaságok vadgazdálkodásának releváns adatait szemléltette „Vadföldgazdálkodás és a vadkármegelőzés jelentősége az állami erdőgazdaságokban” címmel.

Mindezek után következhetett a terepi bemutató, amelynek helyszínére – a Zselicség mélyére - hosszan kígyózó kocsisorban vonultak ki az érdeklődők. Itt két szomszédos helyen, egy 5 és egy 15 hektáros évelő méhlegelő tábla mellett felállított „info-ponton” lehetett meghallgatni. A keverék kultúrával kapcsolatos általános és tágabb értelmezésben vett információkat a Syngenta Kft. képviseletében Pecze Rozália, a méhlegelő program felelőse, a termesztésről és a vadgazdálkodásban szerzett helyi tapasztalatokról Halász Tibor vadgazdálkodási ágazatvezető adott át fontos ismereteket.

A minden részletre kiterjedő tájékoztatók után - ismét Kardosfán - Madarász István, az FM Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság Agrárközgazdasági Főosztály Agrárstatisztikai és Elemző Osztályának vezetője tartott mélyreható előadást a 2017. évi mezőgazdaságának aktualitásairól, kiemelten a zöldítés témakörében. A tartalmas elméleti és gyakorlati információcsere zárásaként egy nem kevésbé tartalmas kora délutáni ebéddel zárult a program.

A SEFAG Zrt. ezúton is köszönetét fejezi ki a Syngenta Kft-nek az elmúlt években nyújtott szakmai támogatásért, valamint a program megszervezésben adott segítségért.

Méhlegeltetés – Szakmai nap a SEFAG-nál
Forrás: SEFAG Zrt.
Fotók: SEFAG Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Elhunyt dr. Szász Tibor

Elhunyt dr. Szász Tibor | 2018-10-12

Gyászhír


Elhunyt Merkel Gábor

Elhunyt Merkel Gábor | 2018-10-12

Gyászhír


Erdészek és természetvédők búcsúztatták Rakonczay Zoltánt

Erdészek és természetvédők búcsúztatták Rakonczay Zoltánt | 2018-10-10

A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra Egyesületünk Tiszteletbeli Tagját


Egyre több erdészeti út nyílik meg a kerékpárosok előtt

Egyre több erdészeti út nyílik meg a kerékpárosok előtt | 2018-10-11

12 km hosszú kerékpározásra alkalmas erdészeti utat adott át a Zalaerdő Zrt.


Családbarát munkahely díjat nyert a Bakonyerdő Zrt.

Családbarát munkahely díjat nyert a Bakonyerdő Zrt. | 2018-10-11

Keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére


Több mint 2300 önkormányzat nyert a tüzelőanyag-pályázaton

Több mint 2300 önkormányzat nyert a tüzelőanyag-pályázaton | 2018-10-10

2045 település kap szociális tűzifát 3,4 Mrd forint értékben




Imperial22 futárszolgálat