"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Műszeres élőfa vizsgálati bemutatót rendeztek a Soproni Egyetemen

Műszeres élőfa vizsgálati bemutatót rendeztek a Soproni Egyetemen

Érdeklődők, a témával napi szinten foglakozó szakemberek, településvezetők, egyetemi oktatók és hallgatók is elfogadták a Soproni Egyetem meghívását arra a gyakorlati bemutatóra, melynek keretében az élőfák roncsolásmentes műszeres vizsgálatának lehetőségei kerültek terítékre. 

A program elején Dr. Bejó László, a Soproni Egyetem Bódig József Roncsolásmentes Faanyagvizsgálati Laboratórium vezetője bemutatta a 30 éves múltra visszatekintő, nemzetközi hírnévvel rendelkező laboratórium tevékenységét. 

Az élőfák vizsgálatának jelentőségét az is mutatja, hogy – elsősorban a városi fák esetén – nem csak gazdasági jelentősége van a fák jelenlétének, hanem az az egyik oldalról nézve esztétikai, életminőséget javító kérdés, másrészről pedig a fák biztonsága mindent felülíró szempont, ezért nagy felelősség azt eldönteni, hogy egy fa mikor válik veszélyessé. 

A résztvevők a program során négy különböző vizsgálati módszerrel, az élőfa húzóvizsgálattal, az akusztikus tomográfiával, az impedancia tomográfiával, valamint a rezisztográfos élőfa vizsgálattal ismerkedhettek meg. A gyakorlati bemutató a Fakopp Bt., és annak vezetője, dr. Divós Ferenc partnerségével történt. 

A ragyogó őszi napsütésben, a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében sorra került bemutató legfontosabb célja az volt, hogy az intézményben felhalmozott tudást és kutatási eredményeket gyakorlati alkalmazhatósági szempontból megismertesse a felhasználók és az érdeklők számára.

A program az EFOP-3.6.1-16-2016-00018 projekt keretében valósult meg.

Forrás: SOE

Fotók: SOE

Hírszerkesztő: Nagy László