"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nagysallérban rendezett trófeaszemlét a SEFAG Zrt.

Nagysallérban rendezett trófeaszemlét a SEFAG Zrt.

Ötödik alkalommal került Nagysallérban megrendezésre a SEFAG Zrt. trófeaszemléje. Immár a hagyományosnak mondható mustrán a szeptemberi időszakban terítékre került gímbikák, illetve – a késő októberi időpontra tekintettel – dámvad trófeák kerültek bemutatásra.

Dr. Varga Gyula vadgazdálkodási osztályvezető szakmai beszámolójában kihangsúlyozta, hogy a Társaság gazdálkodására jellemző szakértelem és következetesség beérett, az idén terítékre hozott gímbikák bírálati kora, trófeatömege is ezt támasztja alá. A trófeaszemlén az elejtett 159 db gímbikából 124 db-nak került bemutatásra a trófeája. Közülük is a legnagyobb trófeatömeggel a Nyugat-Zselic területről 12,75 kg-al. A legmagasabb bírálati pontot is ez a Nyugat-Zselic  területen elejtett bika trófeája érte el a bírálaton 238,93 C.I.C ponttal. Összességében elmondható, hogy 74%-a az elejtett bikák trófeájának érmes minősítést kapott. A bemutatásra kerülő gímtrófeák mellett 58 dám bika trófeáját is szemügyre vehették a vendégek.

A szakember rámutatott arra, hogy nincs két egyforma év a vadgazdálkodásban. Azt, hogy mekkora tömegű trófeát rak fel egy-egy bika a tavaszi nyári időszakban – sok tényező befolyásolja az időjárástól a táplálékig. Erre a felelős szakembereknek nincs ráhatásuk. Az viszont szakmai felelősségük, hogy mikor hasznosítják a vadat. Azzal, hogy a Társaság hagyta „beérni”, korosbodni az ígéretes trófeájú bikákat és jelentős eredményt érte el a minőség tekintetében, melynek köszönhetően emelkedik vadgazdálkodásának nimbusza. Fontos ez azért is, mert vadászkörökben éllovasnak számít a somogyi gímállomány, ezzel tartva a figyelem középpontjában az itt folyó gazdálkodást. A színvonalas gazdálkodás eredményeként pedig jelentős bevételi forrását képezi a SEFAG Zrt-nek.

Ne feledkezzünk meg azonban mindennek a közvetett hasznairól sem. A hazai erdők koronás királya nem csak a vadászszíveket dobogtatja meg. Természetjárók, fotográfusok, bakancsos turisták ezreit mozgatja meg az őszi erdő zsongása. A SEFAG Zrt. elsőként nyitotta meg vadászházainak kapuit a „hétköznapi” turisták előtt. Közel huszonöt éve halad következetesen a turisztikai infrastruktúra fejlesztés útján, melyet jól példáz a trófeaszemle helyszíne is. A Lábodi Turisztikai tengely néven elhíresült objektumok a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola, Nagysallér Vadászház és Ökoturisztikai Centrum, a közvetlen közelében lévő vadászati gyűjtemény, vadaspark és a Petesmalmi Természetismereti Központ (Studinka ház) mind azt szolgálják, hogy a bakancsos turistáktól, a tanulni vágyókon át a vadászokig mindenki otthonra leljen a somogyi erdőkben. Magyarországon a turizmus egyre bővülő tendenciát mutat. Ennek legsokszínűbb attrakciója maga az erdő.

2021-ben hazánk rendezi - 50 év - után a vadászati világkiállítást. Magyarország arra törekszik, hogy mind szélesebb körben bemutatásra kerüljön mindaz a gazdagság, mely erdőből vadból fakad kultúra, szakma, vagy akár a sport terén. A hetekig tartó programsorozatnak számos vidéki helyszíne is lesz, melyhez a szakmai alapot az ilyen, vagy ehhez hasonló rendezvények szolgáltatják.

Forrás: SEFAG Zrt.

Fotók: Horváth Mihály/SEFAG Zrt

Hírszerkesztő: Nagy László