"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Változások a Natura 2000-pályázatoknál

Változások a Natura 2000-pályázatoknál

A módosítással törlésre került a kötelező képzésen történő részvételére vonatkozó konkrét véghatárnap megjelenítése a pályázatban. A támogatást igénylő köteles a támogatói okirat kézhezvételét követően Natura 2000 képzésen részt venni a programozási időszakban – azaz 2020-ig – egyszer.

Natura 2000 gyepterületek vonatkozásában előírt továbbá, hogy a gazdálkodási napló meghatározott adattartalmát – webGN - a tárgyévet követően a NÉBIH által biztosított elektronikus felület segítségével kell benyújtani. A webGN benyújtására vonatkozó határidő egy hónapra rövidül a kifizetések meggyorsítása érdekében, azaz  az elektronikus benyújtás  az adott évet követő év január 1. és január 31. közötti időszak.

Forrás: NAK TISZ

Fotók: turjanvidek.hu

Hírszerkesztő: Nagy László